Már az ókorban is ismerték a padlófűtést

Padlófűtéses római kori házat tártak fel Törökországban.

tt
2014. 11. 28. 21:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kétemeletes házban volt szauna és fürdő is, a padlót pedig kályha segítségével fűtötték – mondta el Mehmet Özhanli, a feltárás vezetője. A kétezer négyzetméteres házat tavaly fedezték fel a Piszidia városában folyó feltárások alkalmával. A település a korai kereszténység egyik fontos központja volt. A régészek szerint az épületet Kr. e. 25-ben emelték, és tipikus anatóliai háznak tűnik – olvasható a Hürriyet török napilap angol nyelvű honlapján.
Özhanli szerint a városban való elhelyezkedése alapján a ház eredetileg egy gazdag vagy előkelő származású római tulajdona lehetett, és egészen a XI. századig használták.

„Nincs több konkrét információnk, de tudjuk, hogy az épület több különböző civilizációból származó lakónak is otthont adott az évszázadok alatt” – mondta a régész. A nyomok alapján úgy tűnik, hogy a házat egyszer felégették. A régészek a leégett réteg maradványai alatt keresztény témájú márványra festett képeket találtak, ami arra utalhat, hogy a házat leginkább a IV. században használták. Özhanli szerint a legvalószínűbb, hogy a házat a VIII. századi arab betörések egyike alatt gyújthatták fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.