Információink szerint a BZSH és a Mazsihisz közt az elmúlt időben kiélesedett konfliktusok rendezésére irányuló tárgyalásra várhatóan jövő héten kerül sor. A helyzet különlegessége, hogy a rabbik csütörtöki informális megbeszélését a Mazsihisz elnöke kezdeményezte. Heisler András azt szerette volna ugyanis, ha a nagy tekintélyű testület Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató alkalmasságát vitatja meg a BZSH.
Az ülésen azonban ezzel szemben éppen Heisler alkalmasságát kérdőjelezték meg egyesek egyebek közt arra hivatkozva, hogy a zsidó vallási szabályokat nyíltan megszegve végzi elnöki tevékenységét. Markovics Zsolt szegedi főrabbi 18-án kelt levélben előre jelezte, hogy a Mazsihisz elnökének távozását fogja javasolni a tanácsnak. A főrabbi nyomatékosította, hogy nem járul hozzá semmilyen olyan döntéshez, amely Schwezoff Dávid kirúgásához vezet.
Ismert, a minap a Budapesti Zsidó Hitközség zuglói körzetének egy maroknyi tagja adott ki közleményt arról, hogy „tarthatatlan és tűrhetetlen” a két szervezet közti állapotot. Ők ugyanakkor Schwezoff Dávidot tették felelőssé az elburjánzott indulatokért.