Szent István-díjjal tüntették ki Lech Walesát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szent István-díjat adományoztak Lech Walesa volt lengyel államfőnek a Magyar Tudományos Akadémián csütörtökön Budapesten.

WL
2014. 11. 06. 15:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint Tarlós István politikai legendaként jellemezte a Nobel-békedíjas egykori politikust, aki a rendszerváltásig minden kockázatot – üldöztetést, állásvesztést és börtönt is – vállalt, hogy a magyaroknak jobb legyen. „Kevés olyan ember akad Európában, akinek ennyit köszönhetünk” – fogalmazott.

Lech Walesa azt hangoztatta: az egyesült Európában megszűntek a határok, de az államok között megmaradtak az egyenlőtlenségek. „A béke időszakát ki kell használnunk, és a szolidaritás alapján meg kell állapodunk azokban az alapkérdésekben és alapértékekben, amelyekre a továbbiakban Európa épülhet” – idézte az önkormányzat.

A volt elnöknek 2011-ben ítélte oda a díszpolgári címet a Fővárosi Közgyűlés a kommunista diktatúra elleni áldozatos küzdelméért és a kelet- és közép-európai rendszerváltozásokban vállalt meghatározó szerepéért, a demokratizálásban elért eredményeiért. A politikus akkor betegsége miatt nem tudta átvenni az elismerést.

Lech Walesa a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egyik alapítója, 1990 és 1995 között Lengyelország államfője volt. A visegrádi együttműködés egyik alapítója. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott.

A volt államfő szerdán a Nemzetközi Visegrádi Alap és az Antall József Tudásközpont által létrehozott Visegrád Bridge díjat vehette át a Parlamentben, majd Áder János köztársasági elnök díszvacsorát adott a tiszteletére a Sándor-palotában.

A Szent István Alapítvány annak ítéli oda a Szent István-díjat, aki a magyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki. Az alapítvány segíti továbbá a magyarság kulturális életének kibontakozását, fontos szerepet vállal kulturális öröksége védelmében. Lech Walesa a tizenkettedik, akit kitüntettek a Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész által tervezett díjjal, a Szent Istvánt ábrázoló kisplasztikával.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.