Tovább nő a szociális dolgozók bére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az érdekképviselők megállapodás helyett az utcára vonultak, s petíciót fogalmaztak.

Farkas-Vass-Gabay
2014. 11. 13. 3:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Akik a Parlament előtt tüntetnek, azoknak semmi közük a szociális ágazathoz, mindez hangulatkeltés – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Úgy fogalmazott: a Szűcs Viktória vezette sztrájkbizottságban részt vevő szervezetek egyike sem reprezentatív, ezért méltatlan az ágazatban dolgozókhoz, hogy ők képviselik az érdekeiket. – Szomorú, hogy bukott SZDSZ-es és más pártokból kiszuperált emberek állnak ki látszólag a munkavállalók érdekeiért, miközben politikai eszközként használják őket – mondta az elnök, aki emlékeztetett, a 2004-ben, Medgyessy Péter kormányzása idején benyújtott sztrájkköveteléseket négy szociálliberális kormány sem teljesítette.

Cser Ágnes kiemelte: tavaly elkezdte munkáját a szociális életpályamodellt kidolgozó munkacsoport, az egyeztetés folyamatos.

– Nehéz a helyzet, valóban kevés a pénz, de folyik a közös munka, és tüntetés helyett arra kell koncentrálni – vélte az érdekvédő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.