Portik szerint a tanú ártatlanul akarta börtönbe juttatni, indulatos szóváltások során kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást. Portik szerint élettársa anyja Hannibal Lecternek, A bárányok hallgatnak című film pszichopata sorozatgyilkosának személyiségét vetíti rá.
Egy másik tanú, aki korábban éveken át Portiknak dolgozott, de a mostani eljárásban a vádat több ponton alátámasztó részletes vallomást tett, a tárgyaláson videón felismerhetetlen képmással közvetített vallomásában beszélt arról, hogy tudomása szerint Borost rendőrségi vallomása miatt robbantották fel, előtte Portik emberei szóltak, hogy ne mászkáljon a belvárosban, és Rohác „nyomta meg a gombot”.
A tanút a robbantás után kihallgatták a rendőrségen, és amikor kijött, Portik már tudta, hogy a tanú nem mondott el semmit a rendőröknek. Portik akkor azt mondta: nem azért fizet a rendőröknek egy zsák pénzt, hogy zaklassák azt, aki neki dolgozik. Ezután a tanút 16 évig senki meg se kérdezte, pedig szerinte tudták, hogy eléggé kapcsolódott Portikhoz.
A vád tanúja név szerint említette T. András ügyészt, aki szerinte a vádbeli időszakban tízmillió forint kenőpénzt kapott azért, hogy valakit kiengedjenek a letartóztatásból, C. Ferencnek pedig, aki a Fenyő-gyilkosság idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság tisztje volt, az elkövetői körből jelentették a médiavállalkozó megölését, és ekkor a rendőr dühbe gurult, mert Rohác a helyszínen hagyta sapkáját, kabátját. Később fizettek a rendőrtisztnek, hogy a DNS-nyomok eltűnjenek – mondta a tanú. Szerinte Portik és a másik eljárásban szintén bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolt Vizoviczki László egymásnak adta át rendőri kapcsolatait.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!