A Fidesz még nem állított jelöltet, és Simicska Lajos sem jelezte biztosra indulási szándékát. Hogy a kettő között lehet-e összefüggés, egyelőre nem tudni.
Schiffer az MSZP és a Jobbik, illetve az Együtt felé is jelezte: nyitottak arra, hogy amennyiben találnak egy helyben elismert, mindegyik párt szavazótáborának elfogadható jelöltet, saját hivatalos jelöltjük, Gerstmár Ferenc visszaléphet a javára: „világosan és félreérthetetlenül közöltük az ellenzéki versenytársakkal, hogy ebben a sajátos veszprémi helyzetben nem zárkózunk el egy közösen támogatott ellenzéki jelölt elől”.
Kész Zoltán független jelöltet – akit az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Liberálisok és a MoMa is támogat – azonban nem támogatja az LMP. Schiffer azt állítja, hogy róla senki nem kérdezte meg pártját, sem helyi, sem országos szinten. Jelöléséről azt gondolja, a baloldali pártok jól tudták, hogy a „szabadpiaci fundamentalista” Kész Zoltán az LMP-nek és a Jobbiknak sem lesz elfogadható, és nem tud új szavazókat behozni a baloldal eddigi táborához képest.
Az LMP december 23-áig fog dönteni arról, hogy kit támogatnak a veszprémi időközi választáson, és egyelőre tovább keresik azt a személyt, aki az összes ellenzéki szavazó számára elfogadható lehet. Egy ilyen nevet Schiffer csütörtökön közölt a szocialistákkal, és ez a jelölt neki igent is mondott – olvasható az Indexen.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!