Hörcsik: Az ilyen javaslat felesleges vitákat gerjeszt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elutasították az európai zászló és lobogó használatáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét.

MNO
2014. 12. 02. 21:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hörcsik Richárd elmondta: az ülésteremben való zászlóhasználat olyan kérdés, amelyet formailag nem is törvényi szinten kell szabályozni, mivel ez az Országgyűlés belső működésére vonatkozó részletkérdés. E tekintetben meg kell őrizni a házelnök meglévő döntési és mérlegelési szabadságát – közölte.

A bizottság elnöke úgy látja, 2004-ben mind formailag, mind tartalmilag helyes szabályozás született, ezért nincs szükség sem törvénymódosításra, sem új, önálló törvény alkotására. Minden más – mint ez a javaslat is – téves és felesleges vitákat gerjeszt – tette hozzá.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője november közepén jelentette be, hogy pártja elnöksége nevében egy, a házszabály módosításról szóló javaslatot nyújtanak be, hogy az Országgyűlés épületére tűzzék ki az európai uniós zászlót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.