Juhász Péter újabb céget titkolt el

Az eddig bevallott két cégén kívül van egy harmadik is, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.

2014. 12. 11. 4:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette, az önkormányzat jogi bizottsága vagyonnyilatkozatokat ellenőrző albizottsága azt javasolja: vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy Juhász esetében összeférhetetlenségi indítványt kezdeményezzenek. Ugyanakkor ez nem jelenti automatikusan, hogy a baloldali kis párt politikusának megszüntetnék a mandátumát.

– Természetesen Juhásznak lehetősége lesz, hogy „megmagyarázza”, illetve harmadszor is módosíthassa valótlan vagyonnyilatkozatát – emelte ki az alpolgármester. Szerinte ma sem tudni, hogy – a saját bevallása szerint vagyontalan – politikus miből él, miből fizeti az albérletét, miből tartja fenn az általa használt autót, hiszen a kerülettől tiszteletdíjat a mai napig nem kap. – Az újabb cég egy bt., amelynek Juhász tulajdonosa, beltagja – tette hozzá Böröcz László.

Juhász korábban lapunknak azt mondta, hogy hibázott. Szerinte nonprofit, „alvó” cégei évek óta nem működnek. – Jövedelmem október előtt volt és januártól ismét lesz – védekezett az ellenzéki önkormányzati képviselő, akit az újabb eltitkolt cég ügyében tegnap nem sikerült elérnünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.