Kártérítésért perel a MÁVI

A külföldi meccslátogatások miatt indulhat új eljárás. A cég öt volt vezetőjétől milliókat követelnek.

2014. 12. 19. 4:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyben orgazdaság bűntette miatt egyikükkel szemben már vádat emelt az ügyészség, a bűncselekmény elkövetési értéke csaknem egymillió forint. Úgy tudjuk, a kereset tárgya az, hogy a MÁVI-nál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzés során adóhiányt állapított meg. Ez viszont abból keletkezett, hogy az érintett személyek kizárólag magáncélú, de hivatalos útként elszámolt utazásai után befizetett adó lényegesen alacsonyabb volt, mint a természetbeni juttatások után fizetendő járulék.

Mint arról lapunk beszámolt: novemberben a gyanúsítottakkal szembeni további nyomozásra utasított az ügyészség a MÁVI-nál még 2009 novemberében elrendelt vizsgálat ügyében, amelyben ismeretlen tettes által elkövetett hűtlen kezelés gyanújával később a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is feljelentést tett.

A MÁVI-tól kikért adatok alapján a Kehi megállapította: a cégnél 2010 előtt, több mint tíz évig foglalkoztatott korábbi vezető tanácsadó tényleges munkavégzés nélkül vette fel fizetését és egyéb juttatásait, aminek következtében közel százmillió forint vagyoni hátrány érte a társaságot. A Kehi feljelentése szerint a „munkavállaló” munkavégzését semmi nem igazolta, és bár kötetlen munkarendje volt, jelentéktelen időt töltött a MÁV Informatikánál, a cég illetékes vezetői mégis igazolták a munkavégzést, egyes esetekben a prémiummal járó feladatok elvégzését is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.