Megkapják a pénzt a svájci alapból a civilek

Az összeget a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli, hanem a Széchenyi Programiroda.

mr
2014. 12. 30. 13:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdasági lap azt írta, hogy átmeneti megállapodás született: a kedvezményezetteknek járó összegeket a jövőben nem az Ökotárs Alapítvány által vezetett társulás kezeli majd, hanem a Miniszterelnökség egyik háttérintézménye, a Széchenyi Programiroda.

„Amíg az Ökotárs ellen zajlik a vizsgálat, addig Svájc a magyar kormánnyal kötött megállapodás alapján az Ökotárs kihagyásával, a magyar kormányon keresztül kifizeti a támogatást a nyertes projekteknek. Így az Ökotárs elleni vizsgálat miatt nem éri hátrány a támogatott civil szervezeteket” – közölte az MTI kérdésére Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

A Napi Gazdaság december 16-án azt írta: a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást kezdeményezett az Ökotárs Alapítványnál, a vizsgálat legfeljebb 45 napig tart.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.