Újfajta gondolkodást is tükröz az új mentésirányító központ

Bemutatták a mentőszolgálat új fővárosi mentésirányító központját.

MNO
2014. 12. 17. 21:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Burány Béla főigazgató a rendezvényen – amelyen bemutattak négy koraszülöttmentő-autót is – azt mondta: tény, hogy nem minden esetben tudnak nagyon rövid időn belül odaérni minden beteghez, pedig ezt szeretnék. Az új mentésirányító központ is azt szolgálja, hogy minél hamarabb eljuthassanak a betegekhez. A központ – hangsúlyozta a főigazgató – nemcsak egy új épület, hanem újfajta gondolkodást is tükröz. Nem régi, papíralapú rendszert alakítottak át elektronikussá, hanem korszerű mentésirányítási módszert valósítanak meg. Ennek az új módszernek minden lényegi eleme – a hívásfogadás, a logisztikai háttértámogatás, az útvonaltervezés és az esetek dokumentálása is – elektronikus – emelte ki.

Közölte: a lépéseket nem egyszerre vezetik be, hanem előbb megtanulják nagy biztonsággal kezelni az elemeket, és csak utána használják majd élesben. Jövőre pedig az új elemeket egységes egésszé kovácsolják, hogy az új mentésirányítási, bevetésirányítási és helyszíni szakmai rendszer elektronikussá váljon. A központ nemcsak fogadja a hívásokat és a helyszínre irányítja a mentőket, hanem az épületen belül van a közép-magyarországi régió sürgősségi ügyeleti irányítóközpontja, a kórházi ügyeleti kapacitásokat figyelő rendszer, a betegszállítás-irányítási háttér is, és oda tervezik az orvosi ügyeleti, valamint a légi mentési hátteret is, azaz egy területre összpontosítják a teljes irányítórendszert.

Az ország területén húsz ilyen központ működik, és biztosítja, hogy minél hamarabb kiérkezhessenek a betegekhez – tette hozzá. Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos vezetésével bemutatták a hívásfogadó rendszer működését egy szimulált segélyhívással. A főorvos hangsúlyozta: abszolút biztonságra törekszenek, egy hívás sem veszhet el, ha minden budapesti kezelő foglalt, akkor vidéken veszik át a hívásokat, rögzítik, majd rádión vagy telefonon visszaadják Budapestnek.

A főigazgató bemutatott négy új koraszülöttmentő-autót is, amelyeket központi, kormányzati forrásból szereztek be. A gépkocsik a szegedi, a győri, a pécsi és a veszprémi koraszülöttmentő-alapítványhoz kerülnek. Győrfi Pál kommunikációs igazgató hozzátette: eredetileg két autóra kaptak kormányzati forrást, de végül négyet is meg tudtak venni. Burány Béla kitért arra is, hogy 22 új mentőautó érkezik karácsonyra, és a jövő év elején szolgálatba állnak. Győrfi Pál kifejtette: a járműveket állami forrásból vették meg egy 500 millió forintos beruházás keretében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.