A Fideszt elhagyók nem lettek ellenzéki szavazók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Csökkent a kormányzópárt támogatottsága a teljes népességen belül az idei év elején, az ellenzéki pártoké nem változott.

MNO
2015. 01. 13. 10:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátették: már decemberben is voltak olyan társadalmi csoportok, amelyekben a Jobbik támogatottsága megközelítette, vagy mint a munkanélküliek körében, utolérte a Fideszét. A mostani felmérés alapján már két olyan réteg is van, ahol a Jobbik valamennyivel megelőzte a kormánypártot. A munkanélküliek körében a Jobbiknak 22, a Fidesznek 18 százalékos tábora van, s a szakmunkásként dolgozók csoportjában is lényegében ugyanekkora a különbség: 23-18 százalék. A 30 év alattiaknál a Fidesz 22, a Jobbik 20 százalékos az Ipsos adatai alapján.

Az elemzés szerint a politikai bizonytalanság kialakulása szorosan együtt jár a passzivitással. Azon választópolgárok, akik tavaly április 6-án ott voltak az urnáknál, az eltelt háromnegyed év alatt annyira eltávolodtak a politika szereplőitől, hogy szinte megmozdíthatatlannak tűnnek – értékeli az Ipsos, amely szerint ez a csoport 16 százalékos, azaz 1,3 millióan tartoznak ide. Közülük csak minden ötödik mutat valamilyen aktivitást, a többieket jelenleg teljesen hidegen hagyja a politika világa, semmiképpen nem menne el voksolni, ha lenne most egy választás. Még akkor sem, ha szinte egybehangzóan – 95 százalékban – úgy gondolják: rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon – olvasható az Ipsos januári elemzésében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.