Bagdy Gábor a fővárosi KDNP új elnöke

Bagdy Gábort választották a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi elnökének – közölte a kisebbik kormánypárt pénteken az MTI-vel.

MNO
2015. 01. 16. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint a fővárosi választmány teljes egységben hozta meg döntését, „ezzel megnyugtatóan rendeződött a korábbi vezetés – Szalma Botond – körül kialakult helyzet”. Az új budapesti KDNP-elnök korábban a párt országgyűlési képviselője volt, a főpolgármester helyetteseként pedig folytatja az előző önkormányzati ciklusban megkezdett munkáját Budapest vezetésében – írták, a fővárosi választmány döntését a KDNP helyi szervezeteiben zajló tisztújítási folyamat fontos állomásának értékelve.

Szalma Botond korábbi fővárosi elnököt november 12-én azonnali hatállyal zárta ki a KDNP soraiból a párt országos fegyelmi és etikai bizottsága. Rubovszky György pártügyész arra hivatkozva kezdeményezte a kizárást, hogy Szalma Botond a párt belső rendjét folyamatosan, súlyosan megzavaró magatartást tanúsított, és a hivatalos Fidesz–KDNP polgármesterjelölt ellen Budapest IV. kerületében függetlenként indult az önkormányzati választáson.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.