„Gyurcsány kis híján tönkretette az országot”

A Fidesz szerint ha Gyurcsányon múlik, Görögország sorsára jutottunk volna.

MNO
2015. 01. 31. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kitérnek arra is, hogy az uniós államok közül hazánk teljesít a legjobban a munkanélküliségi küzdelemben, és Európa élén járunk a gazdasági növekedésben is. Emellett Magyarország megszabadult az IMF-től és a túlzottdeficit-eljárástól – teszik hozzá.

A közleményben kiemelik, hogy a magyar családok megélhetését családi adórendszerrel, rezsicsökkentéssel és béremelésekkel segítik. „Visszaadjuk a családi adókedvezményt, amit Gyurcsány Ferencék szüntettek meg, idén is emelkedik a pedagógusok fizetése, béremelés indul a rendvédelmi dolgozóknál, a katonáknál, és megemeljük a háziorvosok támogatását. A magyar vállalkozások versenyképessége érdekében felére csökkentettük a társasági adót, munkahelyteremtésüket adókedvezményekkel segítjük, és idén elindítjuk az eddigi legnagyobb gazdaságfejlesztési programot” – hangsúlyozzák.

Gyurcsány Ferenc szombaton, az immár 14. alkalommal megtartott évértékelőjén egy belvárosi szálloda rendezvénytermében tartott beszédében elmondta: szerinte 2014 tavasza reményt hozott mindazoknak, akik a jelenlegi „rezsimben” az ország felemelkedésének és megerősödésének zálogát látták. Eközben reménytelenséget hozott azoknak, akik úgy gondolták, négy év elég volt ahhoz, hogy közösen megüzenjék a kormánynak, egy másik világot képzelnek el. Tavaly ősszel pedig sokan azok közül, akiket fojtogatott az önkény levegője, végre újra hihettek abban, hogy változás történik Magyarországon, a hatalmon lévőket pedig megérintette a jövőbeni kudarc lehetősége – fogalmazott.

A volt miniszterelnök beszédében kitért arra is, hogy a súlyos szegénységben élők száma minden korábbinál jobban emelkedett, a fiatalok pedig soha nem látott számban hagyják el az országot. Emellett többek között azért is bírálta Orbán Viktor kormányfőt, hogy „új ellenséget talált” a Magyarországra érkező bevándorlókban. Kijelentette azt is: még nem látott olyan jobboldali kormányt, amelyik egyszerre sújtja a legnehezebb helyzetben lévőket és fenyegeti az üzleti szektort.

Gyurcsány Ferenc elmondta, a DK a megalakulása óta eltelt alig három év után egy nagyjából 10 százalékos támogatottságú párttá tudott növekedni, a következő években pedig 30-40 százalékos szavazóréteg helyett egy erős középpártiságot tart reálisnak.

A DK vezetője évértékelőjében önkritikát gyakorolt Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltsége miatt. Gyurcsány emellett azonban újra kiállt az ellenzéki együttműködés szükségszerűsége mellett, és örömtelinek nevezte a parlamenten kívüli civil ellenzéki szervezetek megjelenését. Mint mondta: a DK-nak soha nem jutott eszébe rátelepedni a parlamenten kívüli tiltakozókra, ugyanakkor teljesen természetesnek tartják, hogy a demonstrálók között – más pártok szimpatizánsaihoz hasonlóan – a DK szavazói is megtalálhatók. A DK elnöke hozzátette: a civilek nem fogják átvenni a pártok szerepét, és a Nyugat sem fogja megdönteni Orbán Viktort és kormányát, az ugyanis – tüntetés és népfelkelés helyett – csak egy választáson következik majd el.

Gyurcsány Ferenc beszédében szenvedélyt és radikalizmust ígért az Orbán-rendszer elutasításában, ugyanakkor józanságot és mértékletességet terveik megfogalmazásában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.