Szilveszter után: száz köbméter hulladék

A hulladék mennyisége jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.

TK
2015. 01. 01. 18:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az FKF Nonprofit Zrt. mintegy 400 dolgozója reggel 6 órakor először az óévbúcsúztató rendezvények helyszínein kezdték meg a takarítást, egyebek között a Vörösmarty téren, továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri és Astoria metróaluljárókban.

A rendezvényhelyszínekről, a belvárosi utcákról, terekről mintegy száz köbméter hulladékot gyűjtöttek össze, ami – mint írták – jelentősen elmarad a korábbi évektől és az előzetesen várttól is.

Az FKF kitért arra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján péntektől ónos eső, illetve havazás várható Budapesten. Ezért pénteken hajnali 5 órától az FKF Nonprofit Zrt.-nél ismét életbe lép a legmagasabb, hármas készültségi fokozat. Az időjárás függvényében a társaság mintegy 90 téli célgéppel vonul ki, hogy szükség esetén síkosságmentesítse a budapesti fő- és közösségi útvonalakat, elősegítve ezzel a balesetmentes közlekedést – olvasható az FKF közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.