– A Feszofe a mintaprogram mellett további száz hajléktalannak ad munkát, folyamatos a normál közfoglalkoztatás, továbbá ötven megváltozott munkaképességű is dolgozik a cégnél – sorolta a vezető. Kiemelte: jelenleg háromezer regisztrált álláskereső hajléktalan van Budapesten, a Feszofe mint az ország legnagyobb hajléktalanokat foglalkoztató intézménye 250-350 fedél nélkül élőnek tud munkát adni. – Azok, akik dolgoznak, bekerülnek a rendszerbe, tb-t és más járulékokat fizetünk utánuk. Kilencven százalékuknak van köztartozása valamely szolgáltatónál vagy végrehajtónál. A fizetésük 33 százalékának levonásával havonta 400-500 ezer forintot fizet vissza az önkormányzat a szolgáltatóknak – ismertette Sebők Endre. Hangsúlyozta: ez az összeg soha nem kerülne elő, ha a foglalkoztatottak segélyen maradnak. Szerinte a program lehetőséget ad arra, hogy egy hajléktalan, azzal, hogy munkát vállal, megtegye önmagáért az első lépést. – Ha eljön, az már jobb, mint a hajléktalanállapot fenntartása a szociális ellátórendszer segítségével. Az tulajdonképpen vegetálás, míg ha munkát vállalnak, önbecsülést, méltóságot nyernek vissza, és elindulhatnak egy jobb úton. Az életüket nem tudjuk megoldani, de munkát kapnak – fogalmazott. Sebők Endre úgy véli, a mintaprogramban szükség lenne állandó szociális munkásra és egészségügyi felügyeletre.
Több hajléktalan dolgozhat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetOrszágossá válhat a fedél nélkül élők foglalkoztatását segítő ferencvárosi program.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!