A matrica nyerésre áll az elkerüléssel szemben

Az eddigi matricaértékesítési adatok szerint többen használják a gyorsforgalmi utakat, mint tavaly ilyenkor.

MNO
2015. 02. 02. 8:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Becsey Zsolt közölte: az elmúlt hónapban több mint egymillió matricát vásároltak az autósok, ez nagyságrendekkel meghaladja a tavaly januári értéket.

„Aki például egy megyében használja az autópályákat munkába járáshoz, évi ötezer forintért tudja ezt megtenni az eddigi 43 ezer forint helyett. Ezt a lehetőséget sokan kihasználják” – mondta.

Ugyanakkor kiemelte: az országos éves matricából negyven-ötven százalékkal több fogyott eddig, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy összességében többen használják a gyorsforgalmi utakat.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi ingyenes szakaszok díjasításával mennyire lett jellemző a gyorsforgalmi utak elkerülése, kijelentette: a tapasztalatok szerint a települések útvonalai nem terheltebbek, mint eddig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.