Felül kell vizsgálni a menekültügyi szabályozást

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A bíróságoknak valamikor naponta 50-60 döntést kell hozniuk menekültügyi kérdésekben.

HZS
2015. 02. 16. 21:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Azt hiszem azonban, hogy nemcsak az ügyvédi attitűdön, hanem a bírói attitűdön is változtatni kell az új szabályozási keretek között" – vélte a tárcavezető. Hozzátette, hogy a kormány már tárgyalta az új polgári perrendtartás tervezetét.

Az ügyvédi szakvizsgákat érintő változásokkal kapcsolatban elismerte, egyelőre tart a jogászképzés minőségi felülvizsgálata, ennek végeztével kerül a jelentés a kormány elé. „Sajnos a jogászképzés szakmai színvonala általánosságban csökkent" – fűzte hozzá –, azzal együtt, hogy az alapképzés áttekintését követően fogjuk a szakvizsga követelményrendszerét áttekinteni.

Arra a kérdésre, hogy a felülvizsgálat a keretszámok megváltoztatásával is járhat-e, azt válaszolta: egy jogász-diákhitel bevezetését tudná javasolni, mivel a mostani, túlnyomóan költségtérítéses helyekre egy jó képességű, de szegény gyerek nem tud bejutni. „Másrészt megfontolandónak tartom, hogy az egyes karokon eltérő oktatási centrumok jöjjenek létre, amelyek speciális tudáscentrumként is működhetnek, elősegítve a hallgatók felvértezését gyakorlatban jól használható szakismerettel” – mondta Trócsányi László.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.