„Kész hazudozás helyett inkább erre feleljen!”

A polgármester szerint alaptalanok Kész Zoltán független képviselőjelölt legfrissebb vádjai.

MNO
2015. 02. 05. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Porga Gyula azt írta: a veszprémi költségvetés szabályosan és határidőben készül el.

A polgármester a közleményben úgy fogalmazott: „Kész Zoltán ahelyett, hogy hazugságokkal próbálja megtéveszteni a veszprémieket, inkább álljon ki eléjük, és válaszoljon arra, miért gondolja, hogy az esélyegyenlőség rossz dolog. Miért nem támogatja az általános választójogot? Miért gondolja, hogy a fiatalok lusták, és nem akarnak dolgozni? Miért gondolja, hogy a fizetős oktatás és egészségügy jobb lenne?”

Porga Gyula arra utalt, amiről a Magyar Nemzet szerdán írt: a lap idézte Kész Zoltán egy korábbi blogbejegyzését, amelyben egyebek mellett az állt: „radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt az esélyegyenlőségben sem”.

Kész Zoltán független országgyűlésiképviselő-jelölt csütörtök reggeli, veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta: a város költségvetésének benyújtási határideje a jövő héten lejár, de az önkormányzat munkaterve alapján a költségvetésről csak a február 26-ai közgyűlésen tárgyalnak. A jelölt szerint ezért rendkívüli közgyűlést és bizottsági üléseket kellene tartani még a február 22-ei időközi választás előtt.

Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a körzet korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét november 1-jével uniós biztossá nevezték ki, így – mivel az uniós biztosi és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen – október 30-ai hatállyal lemondott országgyűlési mandátumáról.

Az időközi voksolás – melyre a választási bizottság 12 jelöltet vett nyilvántartásba – 25 település választópolgárait érinti: szavazhatnak Bakonynána, Bánd, Csehbánya, Csetény, Dudar, Eplény, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Jásd, Királyszentistván, Kislőd, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Olaszfalu, Öskü, Sóly, Szápár, Szentgál, Tés, Úrkút, Városlőd,Veszprém és Vilonya választói.

A választáson a balliberális pártok a függetlenként induló Kész Zoltánt támogatják, a Fidesz–KDNP jelöltje Némedi Lajos, Veszprém városüzemeltetésért felelős alpolgármestere.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.