Pereskedésre készül Schwezoff

Tizennégymillió forintos végkielégítését is hiányolja a volt hitközségi igazgató.

Győr Ágnes
2015. 02. 11. 4:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BZSH januárban visszahívott ügyvezető igazgatója ugyanis – az ügyet közelről ismerő forrásunk szerint – úgy érzi, a hatályos munka törvénykönyvében és a munkaszerződésben foglaltak egyértelmű kötelezettségek, azok közül többnek a teljesítését a munkáltató elmulasztotta. Ezek közt szerepel például, hogy a BZSH nem hajlandó kifizetni Schwezoffnak a szerződése alapján járó 14 millió forintos végkielégítést.

Ismeretes, Schwezoff visszahívása után a helyére kinevezett Kunos Péter (aki egyben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének is ügyvezető igazgatója) bizottságot hozott létre, hogy áttekintse elődje munkáját. Tette ezt azzal a szándékkal, hogy amennyiben sikerül az ügyben fegyelmi vétséget megállapítani Schwezoff-fal kapcsolatban, a BZSH mentesül a végkielégítés kifizetése alól.

Schwezoff Dávidot tavaly júliusban választották meg a BZSH ügyvezető igazgatójává, miután elődje, Zoltai Gusztáv lemondott. A választás után néhány nappal egy blog nyilvánosságra hozta, hogy az új BZSH-ügyvezető évekkel korábban többek közt transzvesztita előadóművészként is fellépett, és katolikus kántorként is tevékenykedett. A személye elleni támadások azonban azután váltak élesebbé, hogy tavaly ősszel kiderült, Schwezoff feljelentést tett a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének ügyében, miután tudomására jutott, hogy a jegyek árából az elmúlt időben több száz millió forint is eltűnhetett. Emiatt jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.