Amikor csődöt mondott a besúgóhálózat

Süli Attila: Március 15-e ideológiai tartalma mindig a kurzusnak megfelelően változott, változik.

– A 12 pont az ellenzéki nyilatkozat egyszerűsített változata, a széles néprétegnek szóló, közérthető követelménygyűjtemény, amely mellé oda lehetett állni. Melyek voltak az egységteremtő pontok?
– Sokakat érintett a polgári átalakulás vívmánya, a jobbágyfelszabadítás, az úrbéri szolgáltatások megszüntetése, amelyeket állami kárpótlással váltottak meg. Sok úrbéri jobbágytelek átment tulajdonba, a jobbágyfelszabadítás pedig társadalmi bázist adott az új kurzusnak, és ezek az intézkedések vonatkoztak a nemzetiségekre is. A megyék vezetői azért álltak a politikai elit mellé, mert tőle remélték, hogy megvédi a magyar vívmányokat. A lakosság is felsorakozott, hiszen mind a polgárság, mind a jobbágyság kapott jogokat. A megosztott, soknemzetiségű országban így konszenzus keletkezett. Az érdekérvényesítő politika tisztában volt azzal, hogy a feudális struktúra már nem tartható fenn, Kossuthék viszont azt tudták, hogy Bécs, ha veszélyt lát, képes arra, hogy fellázítsa a parasztságot, ahogy megtette az udvar 1846-ban Galíciában. A széles körű reformokkal éppen ennek mentek elébe. Az érintett és kedvezményezett társadalmi rétegek olyan platformot alkottak, és olyan erőt képviseltek, hogy csak a két nagyhatalom, az osztrák– orosz katonai szövetség tudta végül térdre kényszeríteni.

– Gyakran hallani, hogy a magyar forradalom egyik gyengesége és bukásának is oka a nemzetiségi politikája volt.
– A politikai vívmányok nem tettek különbséget a nemzetiségek között, a román paraszti kisbirtokosság például ekkor, ennek a változásnak a nyomán jött létre. A függetlenség és a politikai reform így az egész Magyar Királyság ügye lett. Tudni kell azonban, hogy Európában sehol nem voltak kollektív nemzetiségi jogok, sehol nem létezett még nemzetiségi autonómia, de származása miatt korábban sem szenvedett hátrányt senki. Magyarországon igenis tettek gesztusokat a nemzetiségeknek, 1849-ben kimondták például a zsidóság emancipációját. Kossuthék tehát érzékelték a nemzetiségi problémát, ugyanakkor a nemzetállam ideájából nem engedtek. Természetesen még a magyarok között is voltak a monarchiának elrettenthetetlen hívei, akik érzelmi vagy egzisztenciális okokból mindvégig hűségesek maradtak.

– Ismerjük-e a magyar függetlenséget, a nemzetállamot ellenzők indokait?
– Bár az 1848–49-es forradalmat mindig fókuszában tartotta a magyar történettudomány és nagy a korszakról szóló könyvészeti termés, hiányzik e történelmi esemény ismerete alulnézetből. Még meg kell ismernünk, hogyan élték meg az emberek, kinek mit jelentett a forradalom és szabadságharc, hogyan csapódtak le az események az egyes régiókban. Ehhez a határon túli közgyűjtemények nyújthatnak segítséget. Tudjuk, hogy a Felvidék egyik megyéjének, a szepességi lakosságnak a fele német és szlovák, ők mégis lojálisak maradtak a magyar kormányhoz. De nem tudjuk, ott pontosan milyen dolgok történtek. Tudjuk, hogy az erdélyi szászok kimondottan ellenezték az erdélyi uniót, mert féltették addig szerzett kiváltságaikat. A románság pedig fájlalta, hogy ki lett rekesztve az erdélyi unióból, azt követelte, hogy vegyék figyelembe a többségi németség és románság igényeit. Léteztek a feudális magyar királyságnak zárt világai is, amelyeket Bécs használt, alakított a maga igénye szerint. Ilyen volt például a szerb határőrség a maga hagyományos életformájával. Nem lehet tehát a különböző helyszíneket és magyarázatokat egy séma alá vonni.

– Gyors és eredményes forradalomnak indult, végül másfél éves háborúvá vált. Ki ezért a felelős?
– Magyarország a birodalom része volt, de 1848 áprilisától működött a kormánya, lett pénzügyi és hadi önállósága, így akár függetleníthette is volna magát. Mivel ezzel a monarchia vezetése is tisztában volt, amikor sikerült stabilizálnia a helyzetét, megpróbált visszakozni. A harc tehát először a már korábban a király által szentesített törvények megvédéséért indult. Katasztrofális volt a birodalom gazdasági helyzete, a napóleoni háborúk miatt hatalmas az államadóssága, amelyhez a független magyar kormány nem kívánt hozzájárulni. Úgy gondolta, az az udvar felelőssége. Ezen már 1848 nyarától folyt a vita. Tudjuk, hogy Kossuth önálló pénzt is nyomatott. Az udvar október 3-án a korábban jóváhagyott törvények ellenére feloszlatta a magyar országgyűlést, ezzel hatályon kívül helyezte a magyar alkotmányosságot. Szeptember végéig tartotta magát az a magyar politikai álláspont, hogy maradjanak meg a törvényességi kereteken belül, Bécs visszatáncolása miatt azonban elkerülhetetlenné vált a háború.

– Bár a magyar szabadságharc elbukott, a vívmányai tovább éltek. Mennyit változtatott ez a birodalom összképén?
– A feudalizmus felszámolása, a polgári átalakulás a birodalom más részeiben is megtörtént. A polgári vívmányok megmaradtak, de a politikai intézkedések nem. Bécs tisztában volt azzal, hogy nem lehet tovább fenntartani a feudalisztikus viszonyokat, nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. A kiegyezéskor Deák Ferenc ugyan feladott a reformkori követelésekből, de a tárgyalások alapját az 1848-as áprilisi törvények képezték. Megváltozott az események hivatalos megítélése is. Az egykori honvédeknek segély járt, egyre-másra épültek az emlékművek, kiszabadultak az egykori politikusok és katonák, Kossuth Lajos temetésén, 1894-ben képviseltette magát a magyar kormány is. A forradalomnak az egész világban erős pozitív töltete volt, ezt bizonyítja Kossuth fogadtatása az emigrációja idején, de akár az is, hogy Jules Verne a Sándor Mátyás című regényében rokonszenves emléket állít a magyar forradalomnak. Nyugat-Európában úgy gondolták, hogy a magyarok derék emberek, Ausztria pedig szükséges rossz. Az államalapítás mellett ennek az eseménynek volt a történelmünk során a legerősebb pozitív tartalma.

– Erősebb, mint 1956-nak?
– Nem lehet 1848-at összehasonlítani 1956-tal. Az egyik önvédelmi háború volt hadsereggel, nemzetőrséggel, a másik elsősorban Budapest-centrikus felkelés.

– Az első március 15-i ünnep 1849-ben nem volt, nem lehetett mentes a politikai felhangoktól. De a helyzet mostanáig sem változott.
– A szabadságharc bukása után természetesen nem lehetett megünnepelni március 15-ét, a kiegyezés után viszont már folyamatosan mint a függetlenséghez, a hagyományokhoz kötődő napot. Az ideológiai tartalma mindig a kurzusnak megfelelően változott, változik. 1945 után például az internacionalista és népi jellege került előtérbe, hiszen a nemzeti jellegét kellett tompítani. És sorolhatnánk. A tankönyvek és a politikusok mindig egyszerűsítenek, a történelem sokkal bonyolultabb és árnyaltabb, és ez vonatkozik 1848–49-re is.