Miért éppen március 15-ét ünnepeljük, miért nem a forradalom és szabadságharc valamelyik más napját?
– Valóban nem törvényszerű, hogy éppen ez lett ünnep. Voltak a történelmi időszaknak más, fontosabb eseményei is, így például 1848. április 7., a felelős magyar kormány megalakulása. Ám mivel V. Ferdinánd nemcsak aláírta, hanem azt követően vissza is vonta az erről szóló rendelkezését, talán visszás lett volna arra emlékezni. Kevesen tudják, hogy március 15-ét Kossuth Lajos és az Országos Honvédelmi Bizottmány javaslatára már 1849-ben megtartották, egyrészt emlékezve az egy esztendővel korábbi pesti eseményekre, másrészt annak örömére, hogy megérkezett Debrecenbe Bem tábornok nagyszebeni diadalának a híre. Így kettős lett az ünnep. Istentiszteletet tartottak, katonai parádét rendeztek, délután a Nagyerdőben volt ökörsütés, borozás, és elhangzottak politikai szónoklatok. Megemlékezések voltak még Kolozsváron és a Székelyföld más részein is. Ezt követően az 1867-es kiegyezésig nem volt ünnep.
– A véletlennek van-e szerepe abban, hogy a forradalom éppen ezen a napon robbant ki?
– A reformmozgalom az 1820-as évek végén, 30-as évek elején indult, végső pontja az 1847 júniusában elfogadott ellenzéki nyilatkozat. Ebben foglalták össze, milyen politikai követelései vannak a Magyar Királyságnak a Habsburg Birodalommal szemben. A mozgalomnak mindvégig erős motorja volt az országgyűlés, ahol Kossuth Lajos volt az alsó-, Batthyány Lajos gróf a felsőtábla vezetője. 1848 februárjától Európán végigsöpört a forradalmi hullám Párizstól Itálián és Németországon át a március 13-i bécsi felkelésig, amelyik végül is elérte Metternich kancellár lemondatását. A rendszer bukása adott új erőt a magyar ellenzéknek is.
– Olyan nagy volt az országon belüli elégedetlenség, olyan elterjedtek a reformkövetelések, hogy elegendőnek bizonyult a tűz fellobbantásához néhány radikális fiatal pesti akciója?
– A március 15-i pesti események nem véletlenszerűek és elszigeteltek, hiszen az alulról indult reformkezdeményezések megjelenései. Bizonyos, hogy e napnak nem volt forgatókönyve, vagyis nem indult forradalomnak. Délelőtt kiragasztgatták az ifjak a 12 pontot, amelyet a titkosrendőrök leszedtek, délben pedig elmentek ebédelni. A délután jóval izgalmasabban telt, ekkor szabadították ki Táncsics Mihályt, ekkor hátrált meg a helytartótanács és ekkor fogadták el a 12 pontot. Maguk a szervezők sem gondolták, hogy népmozgalmat indítanak el, az akciójukat politikai nyomásgyakorlásnak szánták. Ám aznap Pesten vásár volt, tömeg, és a pesti, budai polgárok fogékonynak bizonyultak a radikális ifjak követeléseire (lásd keretes írásunkat). Így hát több ezren csatlakoztak hozzájuk, a helyzet kezeléséért felelős, többségében magyarokból álló sorkatonaság pedig passzivitást mutatott. Metternich kiváló és kiterjedt besúgóhálózatot működtetett, amely ebben az esetben csődöt mondott. Sem előre jelezni, sem megakadályozni nem tudta az eseményeket. És mivel Metternich kancellárt március 13-án Bécsben lemondatták, és a központi rendszer összeomlott, nagy lett a bizonytalanság. Nem tudták, mi lesz, nem mertek Pesten sem vehemenciával fellépni. Ennek ellenére sem mondhatjuk, hogy a dolgok 1848. március 15-én dőltek el vagy változtak meg véglegesen. Április 7-én állt fel ugyanis Batthyány Lajos vezetésével az első független felelős magyar kormány, V. Ferdinánd április 11-én írta alá a magyarok követeléseit, azaz szentesítette az áprilisi törvényeket. A március 15-én történt pesti események hírét azonban addigra már szétvitték a megyeszékhelyekre, ami aktivizálta a vidéki értelmiséget is. És bár az országban – Horvátország nélkül – csak 44 százalék volt a magyarok aránya, az elért eredményeket a nemzetiségek is pozitívan fogadták. Érvényesült a dominóelv: a hírek terjedésével csatlakoztak a mozgalomhoz a magyarlakta vidékek, ahol nemzetőrségeket is állítottak. Kolozsváron is örömmel fogadták az unió hírét, bár nem mindenki. Erdély lakosságának akkor már csak az egyharmada volt magyar. Azt mondhatjuk inkább, hogy a reformfolyamatokra az 1848. március 15-i események gyorsító erővel hatottak.
– A 12 pont az ellenzéki nyilatkozat egyszerűsített változata, a széles néprétegnek szóló, közérthető követelménygyűjtemény, amely mellé oda lehetett állni. Melyek voltak az egységteremtő pontok?
– Sokakat érintett a polgári átalakulás vívmánya, a jobbágyfelszabadítás, az úrbéri szolgáltatások megszüntetése, amelyeket állami kárpótlással váltottak meg. Sok úrbéri jobbágytelek átment tulajdonba, a jobbágyfelszabadítás pedig társadalmi bázist adott az új kurzusnak, és ezek az intézkedések vonatkoztak a nemzetiségekre is. A megyék vezetői azért álltak a politikai elit mellé, mert tőle remélték, hogy megvédi a magyar vívmányokat. A lakosság is felsorakozott, hiszen mind a polgárság, mind a jobbágyság kapott jogokat. A megosztott, soknemzetiségű országban így konszenzus keletkezett. Az érdekérvényesítő politika tisztában volt azzal, hogy a feudális struktúra már nem tartható fenn, Kossuthék viszont azt tudták, hogy Bécs, ha veszélyt lát, képes arra, hogy fellázítsa a parasztságot, ahogy megtette az udvar 1846-ban Galíciában. A széles körű reformokkal éppen ennek mentek elébe. Az érintett és kedvezményezett társadalmi rétegek olyan platformot alkottak, és olyan erőt képviseltek, hogy csak a két nagyhatalom, az osztrák– orosz katonai szövetség tudta végül térdre kényszeríteni.
– Gyakran hallani, hogy a magyar forradalom egyik gyengesége és bukásának is oka a nemzetiségi politikája volt.
– A politikai vívmányok nem tettek különbséget a nemzetiségek között, a román paraszti kisbirtokosság például ekkor, ennek a változásnak a nyomán jött létre. A függetlenség és a politikai reform így az egész Magyar Királyság ügye lett. Tudni kell azonban, hogy Európában sehol nem voltak kollektív nemzetiségi jogok, sehol nem létezett még nemzetiségi autonómia, de származása miatt korábban sem szenvedett hátrányt senki. Magyarországon igenis tettek gesztusokat a nemzetiségeknek, 1849-ben kimondták például a zsidóság emancipációját. Kossuthék tehát érzékelték a nemzetiségi problémát, ugyanakkor a nemzetállam ideájából nem engedtek. Természetesen még a magyarok között is voltak a monarchiának elrettenthetetlen hívei, akik érzelmi vagy egzisztenciális okokból mindvégig hűségesek maradtak.
– Ismerjük-e a magyar függetlenséget, a nemzetállamot ellenzők indokait?
– Bár az 1848–49-es forradalmat mindig fókuszában tartotta a magyar történettudomány és nagy a korszakról szóló könyvészeti termés, hiányzik e történelmi esemény ismerete alulnézetből. Még meg kell ismernünk, hogyan élték meg az emberek, kinek mit jelentett a forradalom és szabadságharc, hogyan csapódtak le az események az egyes régiókban. Ehhez a határon túli közgyűjtemények nyújthatnak segítséget. Tudjuk, hogy a Felvidék egyik megyéjének, a szepességi lakosságnak a fele német és szlovák, ők mégis lojálisak maradtak a magyar kormányhoz. De nem tudjuk, ott pontosan milyen dolgok történtek. Tudjuk, hogy az erdélyi szászok kimondottan ellenezték az erdélyi uniót, mert féltették addig szerzett kiváltságaikat. A románság pedig fájlalta, hogy ki lett rekesztve az erdélyi unióból, azt követelte, hogy vegyék figyelembe a többségi németség és románság igényeit. Léteztek a feudális magyar királyságnak zárt világai is, amelyeket Bécs használt, alakított a maga igénye szerint. Ilyen volt például a szerb határőrség a maga hagyományos életformájával. Nem lehet tehát a különböző helyszíneket és magyarázatokat egy séma alá vonni.
– Gyors és eredményes forradalomnak indult, végül másfél éves háborúvá vált. Ki ezért a felelős?
– Magyarország a birodalom része volt, de 1848 áprilisától működött a kormánya, lett pénzügyi és hadi önállósága, így akár függetleníthette is volna magát. Mivel ezzel a monarchia vezetése is tisztában volt, amikor sikerült stabilizálnia a helyzetét, megpróbált visszakozni. A harc tehát először a már korábban a király által szentesített törvények megvédéséért indult. Katasztrofális volt a birodalom gazdasági helyzete, a napóleoni háborúk miatt hatalmas az államadóssága, amelyhez a független magyar kormány nem kívánt hozzájárulni. Úgy gondolta, az az udvar felelőssége. Ezen már 1848 nyarától folyt a vita. Tudjuk, hogy Kossuth önálló pénzt is nyomatott. Az udvar október 3-án a korábban jóváhagyott törvények ellenére feloszlatta a magyar országgyűlést, ezzel hatályon kívül helyezte a magyar alkotmányosságot. Szeptember végéig tartotta magát az a magyar politikai álláspont, hogy maradjanak meg a törvényességi kereteken belül, Bécs visszatáncolása miatt azonban elkerülhetetlenné vált a háború.
– Bár a magyar szabadságharc elbukott, a vívmányai tovább éltek. Mennyit változtatott ez a birodalom összképén?
– A feudalizmus felszámolása, a polgári átalakulás a birodalom más részeiben is megtörtént. A polgári vívmányok megmaradtak, de a politikai intézkedések nem. Bécs tisztában volt azzal, hogy nem lehet tovább fenntartani a feudalisztikus viszonyokat, nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. A kiegyezéskor Deák Ferenc ugyan feladott a reformkori követelésekből, de a tárgyalások alapját az 1848-as áprilisi törvények képezték. Megváltozott az események hivatalos megítélése is. Az egykori honvédeknek segély járt, egyre-másra épültek az emlékművek, kiszabadultak az egykori politikusok és katonák, Kossuth Lajos temetésén, 1894-ben képviseltette magát a magyar kormány is. A forradalomnak az egész világban erős pozitív töltete volt, ezt bizonyítja Kossuth fogadtatása az emigrációja idején, de akár az is, hogy Jules Verne a Sándor Mátyás című regényében rokonszenves emléket állít a magyar forradalomnak. Nyugat-Európában úgy gondolták, hogy a magyarok derék emberek, Ausztria pedig szükséges rossz. Az államalapítás mellett ennek az eseménynek volt a történelmünk során a legerősebb pozitív tartalma.
– Erősebb, mint 1956-nak?
– Nem lehet 1848-at összehasonlítani 1956-tal. Az egyik önvédelmi háború volt hadsereggel, nemzetőrséggel, a másik elsősorban Budapest-centrikus felkelés.
– Az első március 15-i ünnep 1849-ben nem volt, nem lehetett mentes a politikai felhangoktól. De a helyzet mostanáig sem változott.
– A szabadságharc bukása után természetesen nem lehetett megünnepelni március 15-ét, a kiegyezés után viszont már folyamatosan mint a függetlenséghez, a hagyományokhoz kötődő napot. Az ideológiai tartalma mindig a kurzusnak megfelelően változott, változik. 1945 után például az internacionalista és népi jellege került előtérbe, hiszen a nemzeti jellegét kellett tompítani. És sorolhatnánk. A tankönyvek és a politikusok mindig egyszerűsítenek, a történelem sokkal bonyolultabb és árnyaltabb, és ez vonatkozik 1848–49-re is.
