A köztévé híradójának nézettsége jelenleg elmarad attól, amit egy közszolgálati televízió hírműsorától elvárnánk. Ezek után nem csoda, hogy sokan összevont szemöldökkel fogadták a bejelentést, miszerint a megújult közmédia tematikában a BBC, napi adásszerkezetben pedig a CNN nyomába szegődne. Különösen azok után, hogy ezzel a hírrel egy időben láttak napvilágot azok az értesülések, hogy a Kunigunda utcában hadiállapotok uralkodnak, és a szerkesztőség folyosóján zajlik a gyakornokok képzése. Hasonló hírek hozzánk is befutottak, ezek valóságtartalmát megpróbáltuk ellenőrizni.
Kérdéseinkre válaszolt is a sajtóosztály, így például megtudtuk, hogy „természetesen” pályakezdő fiatalok is segítik a „tapasztalt, kipróbált szakemberek” mellett a munkát, azt az értesülésünket azonban nem erősítették meg, hogy már negyven gyakornokot foglalkoztatnak a hírműsorok.
Persze dicséretes a pályakezdő fiatalok szerződtetése, főleg ha ez nem okozza a műsorok minőségének romlását. Hiszen a nézők – ha már egyszer hírcsatornát kapnak ajándékba – hírműsorokat szeretnének majd látni, nem pedig tehetségkutató versenyt.
A rohamtempóról szóló híreket támasztja alá az az információnk is, miszerint az új szervereket nem vetették még alá terheléspróbának, és hogy még nem tartottak próbaadást sem. A sajtóosztály válasza: „Az előkészületek az előre lefektetett tervek alapján haladnak. Több próbát már elvégeztünk, és vannak, amelyek még hátravannak.” Azt az értesülésünket pedig, hogy az induláshoz szükséges technikai eszközök egy része csak a héten érkezett meg, így erősítették meg: „a technikai eszközök is az előre lefektetett tervek alapján érkeznek. A tervben szerepeltek olyan tételek is, amelyeknek a héten kellett hogy megérkezzenek.”

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!