Papíron több mint hetvenhét százalékkal csökkent két év alatt a hátrányos helyzetű tanulók száma Magyarországon, azaz 2013 januárjához képest idén év elején 302 ezerrel kevesebben szerepeltek az óvodai, általános és középiskolai képzésben – derül ki az Oktatási Hivatal oldalán fellelhető statisztikai nyilvántartásból. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esetében a csökkenés húszszázalékos volt, vagyis a két évvel korábbi adatokhoz képest 34 ezerrel szerepeltek kevesebben a nyilvántartásban.
A meghökkentő mutatók hátterében több tényező is szerepel: a jogalkotók az elmúlt években szigorították azokat a feltételeket, amelyek alapján valaki jogosult a hátrányos, illetőleg halmozottan hátrányos helyzetű besorolásra. Szintén megváltozott a kategóriákhoz tartozó kedvezmények köre, ezért a szülők már egyre ritkábban kérik a jogosultság megállapítását. A lap úgy tudja, a gyerekek számának csökkenése jelentős problémát okoz azon korábban kiírt uniós pályázatok lehívásánál, ahol a projekt finanszírozását a hátrányos helyzetű kvótához kötötték.
– Korábban a hátrányos helyzetű státust szinte csak alacsony jövedelemhez (vagy jegyzői védelembe vételhez), míg a halmozottan hátrányos helyzetű titulust a rossz anyagi helyzet mellett a szülő alacsony iskolai végzettségéhez kötötték. A 2013. szeptember elsejével életbe lépett új rendszer szerint azonban a hátrányos helyzetű besoroláshoz nem elég immáron az alacsony jövedelem, még egy „rossz” körülménynek – alacsony végzettség, munkanélküliség vagy rossz lakás – is teljesülnie kell. A halmozottan hátrányos besoroláshoz pedig ezen feltételek közül a korábbi egy helyett már kettőnek kell fennállnia – mondta a Magyar Nemzetnek Ferge Zsuzsa szociológus. Rámutatott arra is, nem a gyerekek életkörülményei változtak, csak a nyilvántartottak száma. Hozzátette, bár korábban a szakemberek jelezték, hogy a jogszabály-módosítás nyomán lesz csökkenés, de ekkora zuhanásra nem számítottak.
Nagy Ferenc, a ferencvárosi Gyermekjóléti Központ vezetője ugyanakkor elsősorban a besorolással járó kedvezmények változásával magyarázta a tanulók számának jelentős csökkenését. – Míg korábban a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság a hátrányos helyzetű besoroláshoz kapcsolódott, jelenleg a kedvezmény megszerzéséhez már nem kell ebbe a kategóriába tartozni – fejtette ki. Mint mondta, most már az önkormányzat állapítja meg, hogy ki jogosult a gyermekvédelmi kedvezményre, amely tartalmazza többek közt például az ingyenes iskolai étkeztetésre, vagy a térítésmentes tankönyvellátásra való jogosultságot. Ehhez azonban már nem kapcsolódik szükségszerűen a halmozottan hátrányos helyzet.