Éves szinten az ilyen illegális szemétlerakók felszámolása 2014-ben a soproni önkormányzatnak összesen 26 100 000 forintjába került, amin – lássuk be – nem egy játszóteret lehetne építeni. A Sopron Holding Zrt. tájékoztatása szerint körülbelül kéthetente találnak újabb adagot, közel kétszáz különböző helyszínen. A legnagyobb problémát az okozza, hogy nagyon csekély a valószínűsége, hogy akció közben sikerül elkapni a tetteseket, akik éjszaka, akár néhány perc alatt könnyedén megszabadulhatnak a lomoktól.
Az illegális szemét pedig nemcsak az önkormányzatnak jelenthet súlyos anyagi terheket, a törvény szerint ugyanis, ha a szemét magántulajdonú telken található, akkor a takarítás díját a tulajdonosnak kell kifizetni, ha pedig ezt nem teszi meg, megbüntethetik – tudtuk meg Szalai Viktortól, a soproni polgármesteri hivatal sajtósától.
A helyiek szerint az egyetlen megoldás a büntetés megemelése lenne, mert a jelenlegi pénzbírság nem elég elrettentő. Szalai kérdésünkre elmondta, hogy jelenleg a helyszíni bírság összege 5000 és 50 000 forint között mozog. Ennél magasabb a szabálysértési bírság, ami 5000 és 150 000 forint között állapítható meg, ám mivel ritkán derül ki, hogy ki az illegálisan lerakott szemét tulajdonosa, a bírság visszatartó ereje csekély. Annak ellenére is, hogy az illegálisan szemetelőket a pénzbírságon túl a büntető törvénykönyv szerint akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, ha pedig veszélyes hulladékról van szó, ez akár öt év is lehet. Arról nem kaptunk pontos információt, hogy hány alkalommal és mekkora összegre büntettek az illetékesek 2014-ben.
Sopron lakói készséggel osztották meg velünk tapasztalataikat arról, hogy magyar vagy külföldi elkövetőkről lehet-e szó. Egy szemtanú látta, ahogy egy férfi kipattan egy osztrák rendszámú autóból, és egy szempillantás alatt egy hatalmas doboz papírhulladékot dob a szelektívhulladékgyűjtő-sziget mellé. Előfordul ilyen is, de gyakoribb az a vélemény, hogy az Ausztriából származó kukás zsákokat, építési törmeléket mi, magyarok hordjuk át a határon. Hogy miért? Vegyünk egy Ausztriában a számításait megtaláló magyart, aki egy étteremben húzza az igát, és akit főnöke megbíz azzal, hogy szállítsa el a megfelelő helyre az éttermi szemetet. Hősünk ekkor a kezébe nyomott pénzre kacsint, kint ugyanis nem olcsó a szemétdíj, és máris átsuhan az agyán, hogy mely bokornál tudná gond nélkül a világba ömleszteni a kuka tartalmát egy kis potyapénzért. (Lásd a korábbi hamburgeres esetet.) Hát így megy ez. Bánáti László, a Soproni Erdészet erdészetvezető helyettese is úgy véli, inkább a kint dolgozó magyarok hozzák át a szemetet, semmint az osztrákok. A Sopron környéki parkerdőt a Tanulmányi Erdőgazdaság kezeli, ők saját költségen igyekeznek elszállítani a szemetet, de éves szinten ez nekik is több millió forint pluszköltséget jelent.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!