Megvan, mi terítette be a Dunát

Hajó oldaláról válhatott le az a víztükrön úszó óriási moszattenger, amelyet korábban olajfoltnak néztek.

VZ
2015. 03. 16. 18:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csámpai Attila korábbi tájékoztatása szerint vasárnap délelőtt még azt hitték, hogy olaj vagy olajszármazék okozhatta a szennyeződést, ám a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborja, illetve a Fővárosi Vízművektől a helyszínre érkező szakemberek az első mintavétel után kizárták ennek a lehetőségét.

A vízügy vasárnap négy helyről vett mintát, amit egy speciális laboratóriumban 24 órán át analizáltak a folyón úszó folt összetételének pontos meghatározására – magyarázta a szóvivő.

Közlése szerint hétfő délutánra kiderült, hogy nem került környezetre veszélyes anyag a Dunába. A körülbelül ötszáz méteres kiterjedésű folt moszatból vagy algából állt össze, a szerves anyag vélhetően a Kisoroszi térségében közlekedő hajók oldaláról, illetve aljáról válhatott le, esetleg a felkavart iszapból származik. A vízügyi hatóság megállapította azt is, hogy nincs teendő a Dunán úszó folttal, az magától szét fog oszlani – tette hozzá Csámpai Attila.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.