Nem lehet kizárni, hogy vannak még törvényen kívüli, nehéz helyzetben lévő brókercégek Magyarországon – mondta Orbán Viktor. A kormány mindent megtesz, hogy ha kell, akár törvénymódosítással megerősítse a pénzügyi felügyelet jogosítványait – tette hozzá a kormányfő a gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon. A bankrendszer után a brókervilágban is igyekszünk olyan helyzetet teremteni, hogy ilyen állapot még egyszer ne álljon elő – mondta Orbán Viktor a Buda-Cash-ügyre utalva.
A miniszterelnök ugyanitt arról is szólt, hogy a magyar politika immár képes önállóan, minden gazdasági érdekcsoporttól függetlenül működni. Elmondta, meghozták azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarországon minden politikai szereplő, minden politikai párt az államtól érkező forrásokból el tudja végezni a munkáját két választás között, és a választásokkor is.
A kormányfő a Gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon az új párttörvényt, az új finanszírozási törvényt, az új frakciótörvényt és az alapítványokra vonatkozó új szabályozást hozta példaként. Kijelentette: a politikai átalakításoknak köszönhetően a kormány keze szabad ahhoz, hogy jó gazdasági döntéseket hozzon. A magyar politika immár képes önállóan, minden gazdasági érdekcsoporttól függetlenül, csak a közjót és a gazdaság érdekét szem előtt tartó gazdaságpolitikát folytatni – tette hozzá.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy újabb és újabb területeket, és ezzel családok tízezreit kell bevonni a gazdasági növekedésbe. Mindenütt kell egy zászlóshajó, egy olyan húzóerő, amely köré összerendezhető az adott térség fejlesztéspolitikája – mondta a kormányfő a Gazdasági évnyitó című gazdaságpolitikai fórumon. Példaként említette Szegedet, ahol a világ legnagyobb lézerkutató központja lehet ilyen húzóerő. Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden nagy fejlesztési központja elérhető lesz gyorsforgalmi úton, „nem maradnak feltáratlanul nagy fejlesztési területek, ezáltal családok tíz- és százezreit tudjuk bevonni a gazdasági növekedésbe”. „Ez a mi reményünk, a vízióm 2015-re és az azt követő időszakra” – tette hozzá.