Romák tüntettek a közmunkáért

A spontán szerveződést a rendőrség biztosította, rendőri beavatkozásra nem volt szükség.

MNO
2015. 03. 04. 18:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lakatos József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője az MTI-nek elmondta, a járási hivatal előtt összegyűlt romák azt sérelmezték, hogy a közmunkaprogramba korábban felvett több mint száz emberrel az ígéretek ellenére mégsem írták alá a munkaszerződést, így ők kimaradtak a foglalkoztatásból. Ezeknek az embereknek munkát ígértek, amiről már a kiértesítést is megkapták. Végül azonban nem alkalmazták őket, kimaradtak a programból, helyükre másokat vettek fel – közölte a kisebbségi vezető. Lakatos József szerint az alkalmazandók névsoráról senki sem egyeztetett a kisebbségi önkormányzattal, ezért csak utólag tudták meg azt, hogy sok embert az ígéretek ellenére mégsem alkalmaztak.

A járási hivatal munkatársainak ígérete szerint az állás nélkül maradtakat a következő, áprilisban induló közmunkaprogramban próbálják majd foglalkoztatni – fűzte hozzá Lakatos József. Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere (Jobbik) az MTI-nek azt mondta, a kistérségi Start közmunkaprogramon belül csaknem háromszáz ember foglalkoztatását biztosították, azonban az alkalmazás feltételein a munkaszerződések aláírása előtt változtatott a munkaügyi központ, ezért maradt ki több mint száz ember a programból.

Mivel ezt sokan nehezményezték, számukra egy hatvanfős csoport indítását engedélyezte a munkaügyi központ a következő hónapokban – tette hozzá a polgármester. Az MTI kereste a tiszavasvári munkaügyi központot, ahol későbbre ígértek tájékoztatást. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Tiszavasváriban spontán szerveződés volt, a rendőrség a közterület rendjét biztosította. Rendőri intézkedés, illetve arra okot adó esemény vagy cselekmény nem történt – tette hozzá az őrnagy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.