Akár bélelzáródást is okozhatnak a betiltott játékok

A vizsgált tíz játék közül két termék forgalmazását megtiltották.

kn
2015. 04. 28. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NFH keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egyik játék egy mágneses darts: a nyíl száráról könnyen letekerhető a mágneses alkatrész, amely megengedettnél hatszor erősebb volt.

A másik játék egy mágneses építőkészlet, amelyben könnyen lenyelhető mágneses alkatrész volt, illetve ebben is a megengedettnél többször erősebb volt a mágnes.

A tájékoztatás szerint a hatóság az idén másodszor vizsgálta a mágneses játékokat, s a tavalyi évhez képest egyértelmű javulást tapasztalt: a 2014-es vizsgálatban a játékok 43 százaléka tartalmazott a gyermekekre veszélyes mágnest. A vizsgált termékek listája a hatóság honlapján olvasható.

A közlemény ismerteti: azok a mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, azért lehetnek veszélyesek, mert a játékokról leválasztható mágneseket a gyerekek könnyen lenyelhetik. Abban az esetben pedig, ha egy gyerek szervezetébe véletlenül egynél több mágnes kerül, akkor azok a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amelyek végül bélperforációt vagy bélelzáródást okozhatnak. Ezeknek a betegségeknek a felismerése nem mindig egyszerű, mert sok gyermek csak influenzaszerű tüneteket mutat – figyelmeztet a közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.