Ezért nem büfészak a kommunikáció

A mostohagyerekként kezelt szak igenis használható tudást ad – állítják a szakma képviselői és oktató.

Sajnos az egyes egyetemi szakok is versengenek egymással – mondta el Horányi arra kérdésre, hogy kell-e egyáltalán kommunikáció alapképzés. A diákokért és a pénzért is, így nem lehet elérni, hogy több alapszakos „kiindulópontja” legyen egy-egy mesterképzés. Utalt a Corvinus doktori iskolájára, ahol bár nem követelik meg a kommunikáció szakos előtanulmányokat, de azt fokozatosan be kell pótolniuk a doktoranduszoknak. Horányi szót ejtett az egyetemi autonómiáról, amelynek szerinte nemcsak akadémiainak kéne lennie, hanem financiálisnak is, például olyan egyetemi célvagyonnal, amit a második világháború után megszüntettek.

Müllner a mesterképzést a doktori irányába történő átvezetésként jellemezte, ugyanakkor mint mondta, a gyakorlatorientált képzésre az alapszakon a hallgatók és a munkaerőpiac szerint is szükség van.

Sámson szerint érdemes lenne már a BA-n is a specializálódniuk a hallgatóknak. Ezzel Horányi nem értett egyet, mint mondta, ez a fajta gyakorlatorientáltság nem mindig célravezető, az általános műveltségre nagyobb szükség volna. Ezzel kapcsolatban később Mentes rámutatott: a szakma gyorsan változik, így most nem az egyetemen, hanem a munka során tanulják meg a pályakezdők a gyakorlati dolgokat, ehhez viszont kellenek az egyetemi alapok és a nyitottság.

Itt volt némi nézeteltérés abban, hogy inkább bölcsész, vagy inkább társadalomtudományi jellegű a kommunikáció; míg Horányi utóbbi mellett érvelt – elvégre nem lehet valaki jó kommunikációs szakember adekvát társadalomkép nélkül, Müllner szerint a kommunikáció és médiatudomány bölcsészettudomány is, hiszen például az első újságírók is irodalmárként kezdték.

Ez a „büfészak” a kedvencem – mondta el Horányi az ezzel kapcsolatos megbélyegzés kérdésére válaszolva. Mint mondta, 1983-ban, amikor egyetemi környezetbe került, éppen a népművelők voltak a “büfészakosok”. A társadalom bűnbakokat keres, és könnyebb egy fiatalabb, így nehezebben körülírható szakot támadni, mint egy 250 éves fizikaoktatást.

A sztereotip gondolkodást említette Mentes is, amire ráerősít a hatalom részéről, hogy a bölcsészdiplomát nem tekintik egyenrangúnak mondjuk a gazdaságival. Müllner pedig egyenesen vulgármarxizmusnak nevezte a kormány kommunikációs stílusát a nem egyből kézzelfogható termelő, hasznot hajtó szakok kapcsán; mint mondta a kommunikáció segítségével alakul ki akár az ország lakóinak identitása, ehhez a mediatizált térben otthonosan mozgó emberek szakértelme elengedhetetlen.

Bajomi ugyanakkor hozzátette: sokszor más társadalomtudományi szakok is lenézik a kommunikációt, és ez ellen is tenni kéne.

Pintér szerint azonban maga a szakma sem egységes, így nehéz akár a kormányzat felé érdekeket képviselni, Nyírő Nóra pedig azt nehezményezte, hogy kicsi az átjárás az oktatói és a szakma szférája között. Szerinte meg kell adni a lehetőséget a hallgató számára, hogy azt tanuljon, amit szeret; a kommunikáció amúgy nem csak a szakmán belül fontos, egy mérnöknek is kell tudnia kommunikálni például az ügyfelekkel. Horányi hozzátette, hogy évtizedes vita volt arról, hogy például egy villamosmérnöknek általánosabban kell felkészültnek lennie, hogy hamar át tudja magát képezni, vagy a magas szintű technikai tudás kell inkább – egyértelműen kiderült, hogy az előbbi megközelítés a jó.

Sámson Dorottya arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatók nem azt nézik, alap- vagy mesterképzést végzett az állásra jelentkező, csak azt, hogy van-e felsőfokú végzettsége – vagy még azt se, fűzte hozzá a Mentes, aki szerint a gyakornoki rendszeren is volna faragnivaló, hogy a cégek ne „három hónapig ingyen dolgozó rabszolgaként” tekintsenek a gyakornokokra. Egyszóval a soft skillek fontosabbak, a motiváció, az elkötelezettség. Azaz a hallgatók is felelősek a saját sorsukért. Sámson azt is elmondta, ők például a Professionnál öt gyakornoki helyet tartanak fenn, Mentes pedig rögzítette, ő a szakmai workshopokra esküszik, ott „vadásznak” a gyakornokok között.

A gyakornoki programokról Nyírő elmondta: más országokban külön csapat építi a kapcsolatot az egyetem és vállalatok között, itthon ennek önkéntes jellege van mind a vállalatok, mind az oktatók részéről, ez rá is nyomja a bélyegét a dologra. Ahelyett, hogy – mint például Szegeden – megtörténne a mérnöki karokra jellemző dualizáció az egyetem és a vállalatok között.

Müllner ugyanakkor erőteljesen amellett foglalt állást, hogy az egyetem a tudomány művelésének tere, ezért jó, ha külsős partnerként ott vannak a cégek, de az oktatásban nem véletlenül nem jellemző a bevonásuk ezeken a területeken.

Horányi arról is beszélt, hogy a nemrég a témában született cikkekhez írt hozzászólások mutatják a legjobban, hogy milyen színvonalon gondolkodik sok ember a kommunikációról: a nyomdafestéket nem tűrő szavak és a teljes tájékozatlanság jellemzi a kommenteket. Ezzel a közvélekedéssel pedig igenis tenni kéne valamit.