Így kell manőverezni az elefántok között

Kicsi a bors, de vannak barátai: hazánknak a régióbeli országokkal együttesen kell kihoznia a maximumot a nagyhatalmi energetikai vetélkedésből.

Ami az EU-t illeti: kell a közös energiapolitika, amit végül is mi találtunk ki – mondta, utalva rá, hogy azt a magyar uniós elnökség alatt, 2011-ben fogadták el – az energiauniónak azonban nem blokkolnia, hanem erősítenie kell Közép-Európa energiabiztonságát, amibe „igen, még a rezsicsökkentés is tartozzon bele, ha arról van szó” – mondta, ahogy a szabad kereskedelmi egyezménynek is a térséget kell szolgálnia. Az EU-nak pedig lehetővé kell tennie, hogy Oroszország „visszatérjen a nemzetközi jog tiszteletben tartásának útjára”.

Ezután Orbán Anita vette át a szót. A volt utazó szakdiplomata röviden summázta, hogyan jutottunk idáig; mint mondta, Amerikát 2006-ban kezdte érdekelni a térség energiabiztonsága, egy időben a Nabucco felemelkedésével. Az USA ekkor Bakutól Brüsszelig megpróbálta egy platformra terelni az országokat, emiatt vetették el a rivális Déli Áramlatot, aztán jött a válság, ami miatt elálltak a költséges Nabuccótól 2011 táján, bár Közép-Európa még nyomta egy kicsit neki a gázpedált, 2011 és 2013 között kiépültek a csövek, az interkonnektorok és egyebek.

Amerika ekkor új szintre emeli energiapolitikáját, létrehozza a washingtoni Energy Bureau-t, a közép-európai fókusz pedig átkerül a globális piacokra, a térségünkben hagyományosan fontos energiabiztonságról az energiaszegény – harmadik világbeli – országok ellátására. 2013-ban aztán jött az ukrán válság, ami miatt az USA és az EU is Ukrajna a visegrádi országokra való energetikai rácsatlakoztatását szorgalmazta; ugyanakkor Washington rájött, mennyire kiszolgáltatott a térségünk az energiahordozók tekintetében Oroszországnak, ami bizony már politikai szempontból is kockázatos.

Emellett – mint Orbán Anita elmondta – 2011–12-ben megkezdődött az amerikai palagáz-forradalom (ide kattintva bővebben elolvashatja, hogy mi is az a palagáz), ami miatt az amerikai energiaárak az európai egyharmadára-egynegyedére estek. Ezt az elképesztő energiabőséget viszont Amerikának csak egy része osztaná meg az európai szövetségesekkel, míg az EU az energiafolyosók kiépítése mellett számolna az amerikai cseppfolyósított – LNG – gázzal. Ennek éllovasai térségünkben a lengyelek és a litvánok, utóbbiak fel is húztak egy LNG-t szállító hajó dokkolására alkalmas kikötői egységet.

Szapáry György ugyanakkor az amerikai politikum szempontjait próbálta megjeleníteni: ahogy a volt washingtoni nagykövet elmondta, az USA-ban erős az LNG exportja elleni lobbi, főleg a környezetvédők részéről, akik a palagáz-kitermelés módszerei miatt aggodalmaskodnak – ők a Barack Obama vezette Demokrata Párt finanszírozói. Mások a palagáz árcsökkentő hatásától tartanak a piacon. Ugyanakkor a gázkitermelő vállalatok az exportban érdekeltek, ők a geopolitikai megfontolásokat hangoztató Republikánus Párt támogatói. Emellett földrajzilag is megosztott az ország, a part menti vagy palagáz-kitermelő államok érdekeltek, az erős zöldlobbival rendelkezők ellenzik.

Ugyanakkor az ukrán válság hatására Obama is rájött, hogy az USA energiapolitikájának geo- és biztonságpolitikai hatása is van; Victoria Nuland – mint Szapáry elmondta – neki személyesen is elmondta, hogy az amerikaiak szerint fontos lenne egy nem orosz gázt szállító gázfolyosó, és ők a Grúzia–Törökország–Görögország–Bulgária–Albánia–Horvátország–Szlovénia–Magyarország-vonalat preferálnák, és hajlandóak lobbizni az EU-nál is támogatásért az igen költséges vonal kiépítéséhez. Ennek célja Szapáry szerint most is az, hogy térségünket lekapcsolják az orosz gázról, hogy ne legyünk zsarolhatóak Moszkva részéről, ami hatásának egyébként hazánk „oroszbarátságát” is tulajdonították. Putyint izolálni akarják, hogy ne bonthassa meg az EU egységét.

Lengyelország ugyanakkor mérsékelten érdeklődik az észak–déli folyosó Magyarország irányába történő kiszélesítése iránt, míg az orosz gázfüggés felszámolása nekik is kulcskérdés. Nulandtól Szapáry azt kérdezte, tud-e az USA segíteni, tud-e hatni az EU-ra; Nuland pozitív választ adott. Emellett Szapáryék aktívan lobbiztak Amerikában – beszéltek szenátorokkal, a képviselőházi elnökkel is, de kérdés, hogy sikerült-e elérni valamit az LNG-export kapcsán. Ugyanakkor Szapáry kérdésre elmondta: hiába az LNG-exportot szorgalmazó republikánus többség, nem a kongresszus dönt erről, hanem a kormány, amely még kongresszusi kötelezvény mellett is nagyon le tudná lassítani a beruházások beindítását.

Egy másik kérdés Németh Zsolthoz érkezett, akitől azt kérdezték, hogy ha Amerika végül is kibékül Iránnal, a perzsa állam belépése a nemzetközi piacra nem nyomja-e majd le az olajárakat. Németh szkepticizmusának adott hangot, mondván, hosszú út áll még ez előtt a megállapodás előtt, az amerikai választási kampánynál még simán tehet egy hátraarcot az USA. Ellenben ha szent lenne a béke, a legkézenfekvőbb egy déli folyosó kiépítése lenne közvetlenül iráni gázzal.

Ami a hosszú távon stabil energiaár-csökkentést – azaz a rezsicsökkentést – illeti, Orbán Anita rámutatott: senki sem tudja megjósolni előre a gázárakat, az viszont biztos, hogy például az ukránok jól jártak az olajárhoz indexálással, ami az olajáresés miatt 10 százalékos árelőnyt jelentett az orosz Gazprommal való tárgyalás során. Hazánkba hasonlóképp indexált áron jön az orosz gáz, hosszú távú szerződés értelmében; ebben az árban pedig bőven van tartalék az árcsökkentés finanszírozására, hiszen 20-30 százalékkal olcsóbb, mint nyugaton, ahova egyébként még drágább is elvinni. Az LNG is hasonló, 20-25 éves szerződésekkel jöhet majd.

Ezért hazánk energiaellátását – nemcsak forrás, hanem árképzési szempontból is – diverzifikált portfólióval lehet stabilizálni. Fontos még az a piaci hatás is, amit ez önmagában okozhat, hiszen a litvánok az Independence terminál és egyetlen LNG-szállító hajó beszerzése után már 20 százalékkal olcsóbb ajánlatot kaptak a Gazpromtól. Lehet, hogy ez is elég, az oroszok ugyanis még sokáig megkerülhetetlenek lesznek a térségben. Ugyanakkor kiépülhet az EU-n belüli energiaunió, ami az összehangolt politikától egészen a közös vásárlásokig is terjedhet – mondta.

Ugyanakkor Németh felhívta arra a figyelmet, hogy még mindig nincs megoldás Közép-Európa energiaellátásának biztonságára, a Déli Áramlat bukása után keletkezett űrt be kell tölteni valahogy. Bár sok megoldás van a repertoárban, kezdve a török gázvezetéktől, ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy Szerbia és Bosznia tulajdonképpen csak rajtunk keresztül jut érdemben gázhoz, emellett a szlovák–magyar gázvezeték jó példa arra, hogy a hálózatosodás korántsem egyszerű.

A résztvevők mindazonáltal egyetértettek abban, hogy az energiaunió magyar siker is, hiszen a magyar uniós elnökség alatt hozták alapvetően tető alá a gondolatot, és az öt külügyminiszter találkozóját is komoly hazai teljesítményként könyvelték el.

Orbán Anita mindenesetre hangsúlyozta: a Nabucco tapasztalataiból okulva ki kell mondani, hogy fontos kérdés a finanszírozás és hogy legyen meg a konszenzus arról, hogy mi valósul meg.

Ugyanakkor a térségben nem mindenki ugyanabban érdekelt, ez és az is probléma, hogy most mindenkinek saját magának kéne megépítenie a vezetékeket, ami szétaprózott és drága megoldás, hiszen 5-6 ország politikáját kellene összehangolni, erre viszont csak az EU lenne képes.

Németh Zsolt ehhez hozzátette: az EU döntését viszont csak térségi konszenzus kialakításával lehet befolyásolni. De valóban az EU-nak vannak meg azon forrásai, amivel el lehetne indítani a látványos térségi infrastrukturális fejlesztést, enélkül marad a megosztottság és a kiszolgáltatottság – zárta szavait a politikus.