A magyar kormány új lendületet adna a nem hagyományos módon kitermelhető olaj- és gázmezők feltárásának – írta a Napi.hu. A lap szerint a kabinet a bányajáradékot (azaz a kitermelt ásványi nyersanyag és geotermikus energia után az állami részedést) a nem hagyományos szénhidrogén-lelőhelyek esetében 12 százalékról 2 százalékra csökkentené. A cél, hogy azon néhány európai ország között legyünk, amelyek a gázkitermelés másfajta irányát követik – ezáltal csökkenne az orosz gázfüggőségünk.
A kormány az alternatív út megnyitására korábban már igen határozott lépéseket tett. Egyrészt a bányatörvényt kiegészítették egy olyan ponttal, amely a bányafelügyelet engedélyezési körébe helyezi az ásványvagyon-gazdálkodási célokat szolgáló technológia (például rétegrepesztés) alkalmazását. Másrészt módosították a bányatörvény végrehajtási törvényét. Eszerint a bányafelügyeletnek engedélyeznie is kell a rétegrepesztést a szénhidrogének feltárására, kitermelésére készített műszaki üzemi terv jóváhagyása során.
Minden eddigi intézkedés a palagáz – amelyet csodaszerként tartanak számon az energiaiparban érdekelt befektetők – sikeres kitermelése és a vonzó vállalkozói környezet kialakítása miatt történt. Ez a nem hagyományos szénhidrogén kirángathatja hazánkat és akár Európát a hagyományos és egyre fogyó földgáztól való függőségéből. De mi is az a palagáz?
Röviden: minden palagáz nem hagyományos szénhidrogén, de nem minden nem hagyományos szénhidrogén egyúttal palagáz is. Holoda Attila, az NFM korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkára a minap megjelent virtuális naplójában közzétett írásában tette tisztába a félreértéseket.
Mint a szakember írja, a „földgáz és a kőolaj a szerves anyagok bomlásából keletkezik”. Az évezredek alatt a talajban képződött olaj – vándorlás következtében – olyan helyen gyűlik össze, ami felett már úgynevezett vízzáró réteg található. Ekkor jön létre a kőolajcsapda. Mivel az olaj felett általában gázt tartalmazó réteg van, a kitermelés a nagy nyomás miatt már egyszerű. Holoda Attila kiemeli, hogy a palagáz a keletkezésekor beszorult az agyagmárgakőzetekbe, ahol az áteresztőképesség miatt gáz vagy olaj halmozódik fel Emiatt – a szakember szerint – a palagáz helyett a márgagáz a pontos megnevezés. De a nem hagyományos földgáznak több formája is létezik, ilyen a Mecsekben nagy mennyiségben található metán és a makói helyszínen folyó kutatások során feltárt gáz, amit hivatalos nevén medence közepi gáznak neveznek a szakemberek. Egy szó mint száz a nem hagyományos szénhidrogének többszörösét teszik ki az eddig már bevett módon feltártaknál.
S ha már van neve a gyereknek, adódhat a kérdés: hogyan lehet felszínre hozni? A technológia egyszerűnek hangzik, azonban annál inkább a türelemre és az invesztált költségekre hagyatkozik. A kitermelés módja, hogy lefúrnak abba a rétegbe, ahol a gáz van – ez általában 6-7 kilométeres mélységet jelent, ezután az úgynevezett hidraulikus rétegrepesztéses (amit a köznyelv repesztésnek hív) technológiát alkalmazzák. A porrá zúzódott kőzetek között vízbázisú folyadékkal mesterséges csatornát hoznak létre. A központi járatokból vízszintes furatok ágaznak szét, majd a beléjük pumpált vegyszeres vízzel (természetesen nem mindegy a vegyszer típusa) repesztik szét a palarétegeket.
A technológia alkalmazásának veszélyességéről megoszlanak a vélemények. Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselője az MNO-nak elmondta, hogy a szervezet ellenzi a palagáz kitermelését, mert annak kockázatai nem megfelelően kezeltek. Mint mondta, az Európai Unió is veszélyt lát a nem hagyományos szénhidrogének kitermelésében. A szövetség éghajlatvédelemmel és energiapolitikával foglalkozó munkatársa kiemelte, hogy a palagáz-kitermelés, ellátás és égetés üvegházgáz-kibocsátása nagyobb, mint a hagyományos, fosszilis eredetű gázé. Jelentős környezeti kockázatot jelent a repesztés miatt a felszíni és felszín alatti vizek szennyeződése, a vízellátás zavarai, a talaj-, a levegő- és a zajszennyezés, a szeizmikus zavarok.
Arra a kérdésre, miszerint csak vizet és hétköznapokban is használt vegyik anyagokat használnak a repesztéshez, elmondta: „a palagázlobbi ezzel a retorikával próbálja elbagatellizálni a repesztőfolyadék vegyi anyagait”. Hozzátette: a repesztőfolyadékként (benne például benzol, toluol, etil-benzol és xilol, melyek hivatalos besorolás szerint rákkeltőek) használt folyadékok kisebb része a folyamat után is a mélyben marad, illetve onnan kioldhat nehézfémeket. Botár szerint ezáltal nem megoldott a kérdés azzal, hogy a nagy részét kiszivattyúzzák, ráadásul a tisztítás után visszamaradó veszélyes hulladékanyag kezelése, tárolása sem teljesen megoldott sok esetben.
Gazdaságos-e egyáltalán a palagáz kitermelése? Egy olajvállalatnál dolgozó forrásunk elmondta, hogy a kutatás összköltsége a kutatófúrásokkal együtt a több milliárd forintot is elérheti – ám a siker még ekkor se biztos, ugyanis a „trend” azt mutatja, hogy tíz próbálkozásban egy-kettő sikeres. (Lengyelországban, ahol nagy jövőt jósoltak a palagáz-kitermelésnek ötven fúrás közül egy hozott eredményt – a szerk.) A szakember szerint nagy kérdés az, hogy akadnak-e olyan befektetők, akik az előzetes bizonytalanságot mérlegelve belevágnak a megvalósításba. Mint mondta, tény, hogy a Makói-medencében ötszáz évre elegendő gázmennyiség található, és a kormány próbálja vonzóvá is tenni a palagázkutatást a vállalatok számára, de a tények mást mutatnak.
A kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. és a szerbiai Naftna Industrija Srbije jsc. (NIS) közös, három kút fúrására szóló projektje kudarcba fulladt a Makói-medencében, mert műszakilag nem tudták megoldani a kitermelést. A Falcon – amelynek ausztráliai és dél-afrikai projektjei rendben működnek – most új partnert keres, ugyanis a csökkenő olajárak nem teszik lehetővé, hogy egymaga finanszírozza a projektet.
Az olajárak pedig elsősorban azért csökkentek az utóbbi időben, mert az Egyesült Államok földgáz- és kőolaj-kitermelése növekedett, így az USA kevésbé van rászorulva az energiahordozók importjára. Ennek egyik oka, hogy ott sikerágazat lett a palagáz kitermelése, amelyet viszont ott is egyre nagyobb környezetvédelmi kockázatnak tartanak. De minél alacsonyabb szintre esnek az olaj- és földgázárak, annál kevésbé éri meg ezzel a drága technológiával a kitermelés.
Barta Judit, az Energiakutató Intézet ügyvezető igazgató korábban a Privátbankár.hunak kifejtett gondolatmenete is a kedélyeket csillapítja. Szerinte a „forrás” túl mélyen van, ahol nagy a hőség, emiatt nehéz a kitermelés. Ráadásul az átlagosnál sokkal kénesebb, vagyis elégetésekor a savas esők kialakulását segítheti elő. Persze meg lehet tisztítani, ez azonban a költségek emelkedésével járna. Tehát a szakember szerint nem Makó lesz a megoldás az energiafüggőségünk csökkentésére.
