115 ezer magyart mozgat meg a TeSzedd!

Ma indul és egész hétvégén tart a TeSzedd! akció, amelyre előzetesen mintegy 115 ezren jelentkeztek szerte az országban.

2015. 05. 15. 6:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ötödik akció elsődleges célja a szemét eltüntetésén kívül, hogy növeljék az emberek érzékenységét a természet iránt, szeretnék megértetni, mennyire fontos a szelektív hulladékgyűjtés, ezáltal az újrahasznosítás segítése és a hulladék keletkezésének megakadályozása is.

A május 15. és 17. között szervezett hulladékgyűjtési programra előzetesen május 7-éig lehetett regisztrálni, ám az akcióhoz mindhárom napon a helyszínen is lehet csatlakozni, így a korábbi évek tapasztalatai alapján akár 60-70 ezerrel is többen vehetnek részt a munkában, mint ahányan előzetesen jelentkeztek.

Pénteken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Bornemissza János, Poroszló polgármestere nyitja meg az akciót a Heves megyei településen, ezen a napon Szolnokon, Kiskunhalason, Szentgotthárdon és Budapesten is lesznek rendezvények, de csatlakoztak a Magyar Hovédség és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.