A fővárosi MSZP Tóbiás József mellett

Mesterházy Attilát és Kunhalmi Ágnest is érte bírálat a fővárosi szocialisták múlt hét végi ülésén.

Katona Mariann
2015. 05. 19. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint a fővárosiak megerősítették, hogy a jelenlegi párt- és frakcióvezetés támogatottsága egységes, vagyis kiállnak Tóbiás József pártelnök-frakcióvezető mellett.

Többen is amellett érveltek, hogy nem fogadnak el olyan törekvéseket, amelyek egyéni szempontok miatt az egység megbontására irányulnak. Volt néhány élesebb bírálat is; az egyik kerületi elnök például azt mondta, pusztán kamarillapolitikával meg lehet szerezni ugyan tisztségeket, de ha egy politikus kétszer veszít választást kétharmaddal, ott az emberek már döntő véleményt mondtak. A tanácskozáson viszont azt is kiemelték többen, hogy nagy szükség van Mesterházyra az ellenzéki politika frontvonalában.

Lapunk néhány hete számolt be arról, hogy felvetődött a volt pártelnök integrálása a pártvezetésbe, akár a frakcióvezetői posztra, és külön érdekesség, hogy – információink szerint – ez az elképzelés is budapesti MSZP-sektől származott. Forrásaink akkor azt mondták, Mesterházy Attila csak akkor gondolkozna el ezen, ha személyesen Tóbiás József kérné fel, egy újfajta munkamegosztás keretében.

Úgy tudjuk, a fővárosi MSZP a párttanácson megerősítette azt is, hogy kiállnak az atomenergia és Paks II. beruházása ellenében a zöldenergia mellett, és továbbra is az országos választmány elé vinnék a kérdést. Szó volt a feltétel nélküli alapjövedelemről is, erről végül nem foglaltak állást. Információink szerint Kunhalmi Ágnes fővárosi elnök személye kapcsán többen is szóvá tették, hogy a politikai tevékenységével elégedettek ugyan, de a belső szervezetépítés, -fejlesztés és az általános felkészülés a következő választásokra érdemben nem haladt előre az elmúlt fél évben.

Több résztvevő is megerősítette lapunknak, hogy az általános vélekedés szerint az MSZP fősodrát vissza kell húzni középre. Többen egy centrista szociáldemokrata pártért álltak ki, amely megszólítja mind a középen állókat, mind pedig azokat, akik markánsabb baloldali politikára vágynak. Volt olyan delegált, aki úgy látta, a keményebb baloldali szavazók hajlandók centrumpárti jelöltre voksolni, de nincs olyan centrista szavazó, aki egyoldalúan baloldali jelöltet választ. Szerintük kulcskérdés a helyi jelenlét erősítése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.