A kormánypárti jelölt nyert az egerszalóki időközin

Varga István független, a Fidesz és a KDNP támogatását is élvező jelölt nyerte a vasárnapi polgármester-választást.

2015. 05. 18. 5:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jegyző azt mondta: az 1560 szavazásra jogosult lakos 64,46 százaléka vett részt a választáson.

Varga István 424 voksot kapott, a második helyen Tóth Katalin független jelölt végzett 355 szavazattal, harmadik pedig a szintén független Durakov János lett 127 vokssal.

A szavazatok összeszámlálását követően Egerszalókon sajtótájékoztatót tartó Varga István úgy fogalmazott, hogy „mindenki polgármestere akar lenni”, a fejlődés érdekében összefogásra van szükség. Hozzátette: biztos abban, hogy a kormánypártokkal való együttműködés eredményeket hoz a község számára.

Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint Varga István reális programot állított össze. Hozzátette: az utóbbi időben „kaptak hideget-meleget”, de továbbra is a munkára fognak koncentrálni.

A Heves megyei Egerszalókon azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert a község tavaly októberben megválasztott független vezetője februárban elhunyt. A voksolásra hat jelöltet vettek nyilvántartásba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.