Az Óbudáról elhurcoltakra emlékeztek

„Isten nem véletlenül hagyott meg bennünket” – mondta Köves Slomó.

2015. 05. 28. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bús Balázs (Fidesz–KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy „szilárd és humánus értékrend talaján kell állnunk ahhoz, hogy hazaszeretetünket ne mások ellenében határozzuk meg”, hanem a kerületért és az országért tenni kész sokféle emberek elfogadása által.

A múlt e történelmi zsákutcája egyben egyfajta lehetőség is, melynek tükrében „újrafogalmazhatjuk saját magunk és gyermekeink viszonyát a más meggyőződésű, (...) más szokásokat követő, de velünk sorsközösséget vállalni kész embertársainkkal” – mondta a polgármester.

Bús Balázs szólt arról is, hogy Magyarországon a háború előtt mintegy 900 ezer zsidó ember élt, a háború végére azonban 255 ezren maradtak. Az áldozatok között ott voltak az óbudai téglagyárban összegyűjtött foglyok is, akiket menetoszlopokban kísértek a nyilasok a biztos halálba.

Becsületes ember számára sok évtizednyi távlatból sem könnyű feldolgozni az akkori kegyetlenséget, ugyanakkor látni kell az óbudai Szent Alajos Házban életeket mentő szalézi szerzetesek munkáját is ahhoz, hogy „magyarként és óbudaiként könnyebben megtarthassuk önbecsülésünket” – fogalmazott a polgármester.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arra figyelmeztetett, hogy az emlékezésnek mindig kell, hogy legyen gyakorlati tanulsága, a jelenre és a jövőre vonatkozó üzenete. A holokausztra emlékezve arra gondolni, hogy „Isten nem véletlenül hagyott meg bennünket”, „feladattá varázsolja” a múlt felidézését.

Hangsúlyozta: az embernek, aki egy bizonyos élethelyzetben áldozattá válik, mindig arra kell gondolnia, hogy nem maradhat „csak áldozat”. „Ha az áldozati lét ellen akarunk tenni, meg kell keresnünk az adott élethelyzetben is a saját, személyes feladatunkat” – mondta Koves Slomó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.