Mindent besöprünk a kényszerített feledés csűrjébe – mondta a református püspök –, a leginkább azt, hogy van Isten, aki arra teremtett bennünket, hogy őt megismerve, vele boldog közösségben éljünk.
Pünkösdkor azonban valóra válik, amit Jézus megígért tanítványainak, hogy elküldi nekik azt a „vigasztalót”, aki eszükbe juttatja mindazt, amit ő tanított.
Bogárdi Szabó István igehirdetésében Bábel történetét idézte, amikor még az emberek egy nyelven beszéltek és a szó kötötte össze „az embert az emberrel”. Amikor azonban elkezdték építeni Bábel tornyát, Isten összezavarta az emberek nyelvét, és többé nem értették egymás.
A pünkösdi történetben viszont, amikor a lélek alászáll, akkor kiállnak az apostolok, és mindegyik a saját nyelvén beszél a szélrózsa minden irányából érkezett hallgatósághoz.
A református püspök szerint kétféle zavarodottság van: az egyik, amikor az emberek elkezdik nem érteni egymást, és ebből a zavarból csak baj, elkülönülés lesz, falak épülnek, népek és országok fordulnak szembe egymással. Létezik azonban „pünkösd zavara is”, amikor az emberek arra csodálkoznak rá, hogy értik egymást.
„Míg régen az embereket a szó kötötte össze egymással, most már, pünkösd óta tudjuk, a lélek köti össze a szívet a szívvel” – hangsúlyozta.
Bogárdi Szabó István végül arról beszélt, hogy a Szentlélek nemcsak emlékezni, de cselekedni is megtanítja az embert. Az embereknek ugyanis, akik Péter apostol pünkösdi prédikációját hallgatták, és akiket szíven találtak szavai, egyetlen kérdésük volt: „mit cselekedjünk?” Péter apostol felelete egyszerű: „csatlakozzatok Jézus Krisztushoz, legyetek az ő követői, éljetek úgy, ahogy ő tanított élni, igaz szeretetben és hűségben!”
Az ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.
