Családbarát Médiáért díj: szerzőnké a májusi jelölés

A zsűri Nagy Áron cikkét jelölte az elismerésre. Januárban portálunk újságírója is bekerült a díj várományosai közé.

SzE
2015. 05. 04. 15:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az anyaság bére címmel lapunk munkatársa, Nagy Áron írta azt a cikket, amely a Családbarát Médiáért díj zsűrijének májusi jelöltje lett. A szerző a témát azért járta körül, mert manapság egyre gyakrabban hallani, hogy az anyaság kész ráfizetés, ráadásul megfosztja a nőket a karrierépítés lehetőségétől. Pedig nem szerencsés a családot ilyen kontextusba helyezni, a gyerekvállalást rabszolgasághoz hasonlítani.

Kollégánk a jelölés kapcsán elmondta, nem feltételezi, hogy bárki rosszindulatú lenne, aki például petesejt-lefagyasztást javasol a gyerekvállalást halogató nőknek annak érdekében, hogy ötvenévesen is anyává válhassanak, vagy aki azt mondja egy huszonévesen akaratán kívül váradóssá vált nőnek, hogy a baba helyett válassza a karriert. Viszont nem lehet azt mondani, hogy az ilyen döntések csak az egyénről szólnak, mert ez nem igaz – emberek vagyunk, felelősséggel tartozunk a döntéseinkért. Véleménye szerint hatalmi szóval nem lehet megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját, viszont megfelelő érzékenységgel, nyitottsággal lehet olyan üzeneteket közvetíteni, amelyeket az egyén megfontolhat, amelyek megnyithatják előtte az utat az új döntések felé.

Év elején portálunk egyik cikkét is beválogatták az idei jelöltek közé: a januári írás szerzője Kuslits Szonja volt. Kollégánk a Nobel-békedíjas IPCC tudósával, Ürge-Vorsatz Diánával készített interjút. A klímakutató férjével hét gyermeket nevel, legkisebb babája és a háztartás mellett csak éjjelente tud dolgozni. Ahogy ő mondja: ez szerelemmunka. A kutató kitűnő példája annak, hogy márpedig sok gyerek mellett is lehet sikeres az anyuka, munkatársunk írásában ezt mutatta be.

A Családbarát Médiáért díj zsűri által felterjesztett 12 jelöltje közül minden évben kiválasztják a nyertest. Az idén januárban kiosztott, 2014-es díjat a Heti Válasz újságírója, Élő Anita érdemelte ki. Az elismerést Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége Borókai Gábor főszerkesztőnek adta át, mert a szerző vidéki munkája miatt nem tudott jelen lenni. Mellette három különdíjat és egy közönségdíjat is kiosztottak.

A Családbarát Médiáért díj évek óta rangos elismerése azoknak az újságíróknak és szerkesztőknek, akik a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóban következetesen kiállnak a családi élet értékei mellett. A díjat a Képmás családmagazin szerkesztősége hívta életre 2007-ben, és a Média a Családért Alapítvány osztja ki.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.