Deutsch: csökkenhetnek az internetet érintő adók

„Amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány.”

2015. 05. 12. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Deutsch Tamás a konzultációról szólva megerősítette, hogy „amit a polgárok mondanak, azt fogja csinálni a kormány\", az adócsökkentésekről pedig azt mondta: az internet-előfizetés áfája, a távközlési különadó vagy – a szélessávú hálózatok esetében – a közműadó csökkentése kerülhet szóba.

Ugyanakkor emlékeztetett: az InternetKon témái között szerepel a köznyelvben Google-adónak nevezett teher bevezetése, amelynek révén az ezzel érintett, elsősorban multinacionális cégeket is bevonnák a közteherviselésbe. A miniszterelnöki biztos kérdésként vetette fel, hogy uniós szintű norma vagy azt megelőzően magyar jogszabály szülessen ebben a témában, megemlítve annak lehetőségét, hogy „az értékes magyar tartalmak előállítását segítő megállapodás köthető ezekkel a cégekkel\".

Emlékeztetett arra is, hogy az internetről szóló konzultáció során arról születhet döntés, milyen irányba és milyen ütemben fejődjön Magyarországon a világháló. Fontos feladatnak nevezte Deutsch Tamás az elérés feltételeinek javítását, a szolgáltatás hozzáférhetővé tételét azok számára is, akik ma még nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, illetve azt, hogy minél nagyobb mértékben sikerüljön kihasználni az internetben rejlő potenciált.

Deutsch Tamás – a konzultáció különlegességeként említve, hogy annak nemcsak tárgya, de platformja is az internet – megjegyezte: jövő hétfőn újabb szakaszába lép a folyamat, akkortól ugyanis minden, 14. életévét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat a javaslatok alapján megfogalmazott húsz kérdésről.
Hozzátette: az InternetKon egy olyan témát emelt a közbeszéd fontos elemévé, amely korábban is jelen volt, de nem a kellő súllyal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.