Egy-egy kanál az éhség tengeréből

Sokszínű, eredményes 25 év áll a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mögött.

2015. 05. 31. 8:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületének elnökeként Kövér László elmondta, hogy Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész és karmester immár 25 éve ünnepli együtt május 30-i születésnapját a szolgálattal, így ez a koncert egy kicsit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat születésnapi rendezvényévé is vált.

Az Országgyűlés elnöke beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik tevékenységükkel és segítségükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a szolgálat magyar egyesülete az elmúlt negyed évszázadban tehessen valamit a rászoruló gyermekekért Magyarország jelenlegi határain belül és azokon kívül is.

Mint fogalmazott, kalapot kell emelni az egyesület támogatói előtt, legyenek azok csak néhány száz, vagy néhány ezer forintot felajánló emberek, akik maguk sem jólétben élnek, vagy épp bankok, nemzetközi vállalatok és vállalkozások, amelyek több tízmillió forinttal támogatják az egyesület programjait.

Kövér László kiemelte továbbá önkénteseiket, azokat az orvosokat, jogászokat, sportolókat, művészeket, gyermekvédelmi, számítástechnikai és egyéb szakembereket, akik tudásukat, idejüket, energiájukat és hírnevüket áldozták az elmúlt évtizedekben az egyesület céljaiért. Külön méltatta azokat a nevelőszülőket, akik az 1990-es évek közepe óta 54 gyermeket neveltek fel.

Az egyesület elnöke kifejtette, ugyancsak elismerés jár a hivatalok tisztviselőinek és tisztségviselőinek, akik „saját munkájukat jól végezve segítettek abban, hogy mi is segíthessünk”, a gyermekmentő szolgálat alkalmazásában álló csapatnak, amely időről időre emberfeletti munkát végez, és azon közéleti, valamint gazdasági szereplőknek, akik az elmúlt 25 évben mindig félre tudták tenni vélemény- és érdekbeli különbözőségeiket, hogy együttműködjenek a sok helyről jövő segítség szétosztásában.

Kövér László rámutatott, hogy az egyesület sikere ugyanakkor egyszerre felelősség és „gond” is, mivel az elmúlt években egyre nagyobb erőfeszítésekbe tellett a programokat legalább ugyanolyan szinten folytatni, ahogy megkezdték őket, megtalálni a forrásokat az újabb programok elindításához és felkarolni különböző kezdeményezéseket.

„Bár az elmúlt hetek, hónapok statisztikai adatai arra engednek következtetni, hogy hosszú idő után Magyarország gazdasági és társadalmi folyamatai jó irányba fordulnak, mégis ne legyen illúziónk, mindaz, amit a gyermekmentő szolgálat eredményként elmondhat, felmutathat önmagáról, egy-egy kanál mindössze az éhség tengerének kimerésekor” – fogalmazott Kövér László, hangsúlyozva, hogy ezentúl is szükség lesz az egyesületre, nemcsak Magyarország határain kívül, nemcsak Kárpátalján, nemcsak Erdélyben, hanem itthon is. Gondolatainak zárásaként az Országgyűlés elnöke az ünnepeltet köszöntötte.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ügyvezető alelnöke, alapító elnöke köszöntőjében elmondta, hogy „25 évet bajban, néha még nagyobb bajban és sok sikerrel átélni nagyon szép dolog”. Beszédében megemlékezett az idén elhunyt Buzánszky Jenőről (1925–2015), a szolgálat sportbizottságának volt elnökéről, az Aranycsapat néhai tagjáról. Mint felidézte, Buzánszky Jenő kezdeményezésére alapítottak Erdélyben focikupát, amely éppen két héttel ezelőtt zajlott le, 106 csapatot, 1600 gyermeket vonzva egész Erdély területéről.

Az esten Mozart B-dúr szimfóniája, az Esz-dúr kürtverseny, az Esz-dúr koncertrondó Kocsis Zoltán által kiegészített változata, valamint a g-moll szimfónia hangzott el Borbély Balázs (kürt) és a Solti György Kamarazenekar közreműködésével, Kocsis Zoltán vezényletével. Kocsis Zoltán, az NGYSZ tagja és támogatója 1991 óta ad koncerteket a szervezet javára. A hangverseny teljes bevételét mindenkor a szolgálatnak ajánlja fel.

Az NGYSZ évente több karitatív célú rendezvényt szervez, amelyek bevétele hozzájárul a hátrányos helyzetű, rossz sorsú, beteg, árva gyermekeket segítő 12 programjának működtetéséhez. A programok közül az egészségügyi, az ösztöndíj- és a képzési program a leghangsúlyosabb.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.