Egyre távolabb kerül Lázártól a miniszterelnöki ambíció

Több témát érintett a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, kétórás sajtótájékoztatóján.

2015. 05. 28. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lázár János ezt azzal indokolta, hogy az érintettek közül minél többen a piaci foglalkoztatás irányába mozduljanak. Az idénymunka idején az érintettek nem veszítik el közfoglalkoztatotti jogviszonyukat, abból 120 napra fizetés nélküli szabadságra mehetnek.

A kormány arra kéri a járási hivatalokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az idénymunkát kínáló munkaadókkal és ajánlják fel az általuk kínált munkákat a közfoglalkoztatottaknak.

– A kormány határozottan elutasítja a menekültek kötelező befogadására vonatkozó uniós kvótarendszer tervét.

 

– A miniszter szólt arról is, jövő kedden Brüsszelbe utazik, hogy tájékoztassa az Európai Bizottságot Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében. Szavai szerint Magyarország és az EU kapcsolatának jót tenne, ha ezt a „félreértést” sikerülne tisztázni. Közölte egyúttal, hogy levelet kapott Walter Deffaától, az Európai Bizottság főigazgatójától, aki „beismeri, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel, és elmulasztották elvégezni az Altus Zrt. háttérvizsgálatát”.

 

– Magyarország május 22-én hivatalosan bejelentette az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságának, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a Paks II. beruházás nem tartalmaz tiltott állami támogatást.

 

– A magyarországi tényleges életfogytig tartó büntetés intézményét a strasbourgi bíróság az európai joggal összeegyeztethetetlennek tartja. Magyarország erre reagálva azt ajánlotta fel, hogy bizonyos idő után megadja a kegyelem kérvényezésének lehetőségét az ilyen büntetést töltőknek. Úgy tűnik azonban, hogy ezt nem fogja elfogadni az európai intézményrendszer.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a jövő hét szerdán Orbán Viktor miniszterelnök Szolnokon találkozik Szalay Ferenc polgármesterrel és a térség országgyűlési képviselőivel, akikkel megvitatja Budapest és Szolnok négysávos közúti összeköttetését, majd ezt követően döntést hoz a kormány a kérdésben. Mint mondta, elkötelezettek, hogy a jövőre hazai forrásból megoldódjon a régió fejlődése szempontjából fontos ügy, emellett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fontosnak tartja a Szolnok–Fegyvernek közötti négysávos összeköttetést is egy egyszerűsített műszaki tartalommal. Az M4-es leállított építkezésével összefüggésben elmondta, hogy 22 milliárd forint előleg jár vissza az államnak a három fővállalkozótól.

A miniszter kérdésre azt is leszögezte: nem lesz új adóvita, a napirenden szereplő javaslat vonatkozik 2016-ra. Az államreform-bizottság ugyanakkor idén javaslatot tesz majd az adóeljárás új rendjére a bürokrácia csökkentése érdekében. Ez érintheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti struktúráját is – fűzte hozzá. Lázár János arról is beszélt a tájékoztatón, hogy csökken az elhalálozások és nő a születések aránya Magyarországon, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bizonyos egészségügyi – például a jobban szervezett ellátásra és a kötelező szűrővizsgálatokra vonatkozó – programokkal további évi 5-10 ezerrel csökkenhetne a halálozások száma.

Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta azt is: a Miniszterelnökségen munkacsoport foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy azokon a helyeken, ahol a tömegközlekedés nem vagy csak irreálisan drágán szervezhető meg, hogyan lehetne előtérbe helyezni a kerékpáros munkába járást vagy olcsóbbá tenni az autóhasználatot. Hozzáfűzte, szerinte felül kellene vizsgálni az autók üzembe helyezésének és üzemben tartásának költségeit.

Lázár Jánost faggatták a közjogi méltóságokkal összefüggő személyi kérdésekről is. Az ő miniszterelnöki ambícióit firtató kérdésre leszögezte: miniszterelnök az lesz, akit megválasztanak. „Minél közelebbről látom ezt a munkát, annál távolabb kerülök a gondolatától” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy a Fidesz nem gondolkodik a köztársasági elnök személyéről, Áder János kiválóan végzi a munkáját, és messze van még az, amikor felmerülhet a kérdés.

Beszámolt arról is, hogy a miniszterelnök utasította a tárcákat, hogy készítsenek értékelést az egyéves teljesítményükről. Az ezzel összefüggő, a kormányzati struktúrát firtató kérdésre elmondta, hogy rengeteg terve, ambíciója van, de nem ő szabja a feltételeket, így ha bármi miatt fel kellene állnia, akkor is elégedett.

A minisztert kérdezték arról is, hogy a Napi Gazdaság szerint Tiborcz István április 28-ai hatállyal eladta minden olyan érdekeltségét, amely közbeszerzési eljárás részese volt vagy lehet. Azt felelte: a kormánynak nincs ezzel teendője, ugyanakkor utánanézett, s a Tiborcz Istvánhoz köthető cégek 88 energetikai korszerűsítési pályázatból tucatnyit nyertek, amit a piacot ismerve nem tart túlzónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.