1938. április 12-én született a Győr-Moson-Sopron megyei Csikvándon, a középiskola elvégzése után az ELTE magyar–újságírás szakán szerzett diplomát.
Korán felfigyeltek képességeire, így kerülhetett 1960 derekán gyakornokként a Magyar Nemzet szerkesztőségébe. Írói tehetségének igazi felfedezője, gyorsan felfelé ívelő pályájának elindítója a lap akkori főszerkesztője, Mihályfi Ernő volt. Riportjai, kritikái, interjúi hamar ismertté tették a nevét az újságolvasó közönség előtt.
Olyan legendás cikkek fűződnek a nevéhez, mint a dorozsmai cigánytelepről szóló szociografikus sorozat, a Baróti Gézával és Ruffy Péterrel közösen jegyzett, szinte hetente napvilágot látó, a korabeli magyar sajtóban páratlan A fekete Malibu nyomában, vagy az utolsó negyedszázadban írt Én nem tudom című tárcái.
Első, H. Barta Lajossal közös riportkönyve, Az országból jelentjük (1967) után egymás után jelentek meg regényei (Pléhkrisztus, A ház, Bikkmakk, Oidipusz körbejár, Ábrahám, Isten barátja, A sátán nyelve), krimijei (A menyét éjszakája, A feledékeny gyilkos, A csónakázó gyilkos, A sátán tanítványai, Egy év a konok zsarukkal).
Időközben a Magyar Nemzet vezető munkatársa lett, előbb főmunkatárs, majd főszerkesztő-helyettes, 1996 és 2000 között pedig az újság szerkesztőbizottságának elnöke.
Az utolsó pillanatig dolgozott, csupán a halál ütötte ki kezéből a tollat. Kristóf Attilát a Magyar Nemzet szerkesztősége saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
