Feljelentette a BKV-t az EKSZ

A BKV az MTI megkeresésére szerda esti közleményben visszautasította a vádakat.

2015. 05. 13. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EKSZ szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: összegyűjtötték azokat a problémákat, amelyek miatt „hosszú ideje folyamatosan vitázni kényszerül a cégvezetéssel, ám a mai napig nem született megoldás még olyanokra sem, amelyek közvetve és közvetlenül is veszélyeztethetik az utasok életét”. A szakszervezet úgy döntött, „nem hallgat el súlyos szabálytalanságokat, sőt törvénytelenségeket csak azért, hogy ne legyen szálka a cégvezetés szemében”. Az EKSZ több ügyben is hatósági feljelentést tett – írták.

Kifogásaik között példaként említették, hogy a járműveken mostanra csaknem mindenhol általános kötelezettséggé vált az első ajtós felszállási rend, az utazási igazolványok és jegyek érvényességének ellenőrzése, valamint a jegyárusítás, amelyet – mint írták – „a biztonságos közlekedés mellett a sofőrökre erőltetett a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ”. Kiemelték továbbá, hogy a szabadságok és a pihenőnapok törvénytelen kiadási gyakorlata miatt is feljelentették a cégvezetést a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.

A BKV az MTI megkeresésére küldött reagálásában visszautasított minden olyan állítást, amely arra utal, hogy akár a dolgozók, akár az utasok épségét veszélyeztető körülmények lennének a BKV-nál, illetve minden olyan kijelentést, amely szerint a BKV jogtalanul vagy etikátlanul járna el munkavállalóival szemben.

A társaság szerint az első ajtós felszállási rendszer kiterjesztése nyomán több intézkedést hoztak, de ezzel együtt megteremtették az első ajtós felszállási rendben érintett kollégák érdekeltségét, számukra bevezették például az úgynevezett jegyellenőrzési jutalékot. A beosztásokat és a szabadságokat a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés előírásaival összhangban végzik. A szabadságok kiadásának folyamatát, illetve azok nyilvántartását folyamatosan ellenőrzik – fejtették ki.

„A munkáltatók sem nyíltan, sem burkoltan nem fenyegetik, nem félemlítik meg a munkavállalókat” – jelentette ki a cég, hozzátéve: „ilyen esetről vagy megfélemlítésre vonatkozó megnyilvánulásról” nem tudnak, ilyen jellegű panaszok, észrevételek nem voltak. Ugyanakkor megjegyezték: joggal várják el a dolgozók megfelelő hozzáállását az elvégzendő feladatokhoz, a szabályoknak megfelelő, a közlekedés biztonságát nem veszélyeztető munkavégzést, valamint a munkavégzéshez szükséges egyéb feltételek teljesítését.

Kiemelték továbbá, hogy a menedzsment folyamatosan vizsgálta és vizsgálja egy lehetséges mértékű bérfejlesztés forrását, előteremtésének lehetőségét. Ennek eredményeképpen az EKSZ által, a 2015-ös bérfejlesztés tárgyában kezdeményezett kollektív munkaügyi vita lezárására készített megállapodástervezetet Nemes Gábor EKSZ-elnök, valamint minden, e tárgyban kollektív munkaügyi vitát kezdeményező szakszervezeti vezető számára megküldött. „Mindezek alapján az EKSZ közleményében felvetett jogszerűtlenségeket, vádakat a BKV vezetése nem látja megalapozottaknak, azok felvetését egy esetleges béralku miatti nyomásgyakorlás eszközének tekinti” – fogalmazott közleményében a közlekedési cég.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.