Káosz az azbeszt miatt

Félretájékoztat a várpalotai önkormányzat?

Horváth Csaba László
2015. 05. 22. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katona Csaba arról beszélt, hogy a város önkormányzata és a lakosság csak a május 10-i híradásokból értesült arról, hogy a hulladékot az inotai lerakóba akarják elhelyezni.

Ehhez képest egy héttel korábban a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára azt mondta, a várpalotai polgármesteri hivatal már március közepén megkapta a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség határozatban foglalt részletes tájékoztatását arról, hogy az inotai lerakóban szándékoznak elhelyezni mintegy 33 ezer tonnányi azbeszttartalmú veszélyes anyagot. Kovács Zoltán arra is felhívta a figyelmet: érthetetlennek tartja, hogy a város vezetése nem tudott a határozatról, amely egyébként – mivel nem reagáltak rá – április 7-én emelkedett jogerőre.

 

Kerestük Katona Csabát, akinél arról próbáltunk érdeklődni, miként tudná feloldani az ellentmondást, illetve valójában mikor és milyen formában értesültek a hulladék érkezéséről, ám az alpolgármester nem nyilatkozott. Nem jártunk sikerrel Kontrát Károlynál – Várpalota parlamenti képviselőjénél – sem. Helyette a Belügyminisztérium sajtóosztálya közölte: „államtitkár úr nem ad interjút a Magyar Nemzetnek, tekintettel arra, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó média megsértette a Miniszterelnök személyét\".

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.