Kemény kérdéseket kap a kormány hétfőn

Az Országgyűlés ezúttal hétfőn fejezi be kéthetes ülését.

2015. 05. 31. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a kormányhoz címzett kérdések és azonnali kérdések követnek. A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Mengyi Roland arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogy miként segítheti Miskolc fejlődését egy szingapúri beruházás keretében épülő új gyár.

A szocialista Korózs Lajos az emberi erőforrások miniszterétől vár választ arra, hogy miért csökken jövőre a kábítószer-megelőzésre fordított költségvetési forrás. „Hány embernek kell még bekattannia, hogy Önök észbe kapjanak?”– írja az ellenzéki politikus kérdésének címében.

A jobbikos Lukács László szintén Balog Zoltánhoz fordulva azt kérdezi, hogy a „félbehagyott” sportkórház lesz-e az új budapesti nagy kórház, míg az LMP-s Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet közös kérdésének címe: „Ki fizeti a rezsiháború veszteségeit?”

Az ülés második hetében ezúttal sem tartanak vitákat, illetve nem lesznek határozathozatalok sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.