LMP: Nem elegendő a sérült hordók elszállítása

Előzetes becslések szerint mintegy ötmilliárd forintba kerülhet a környezet rendbetétele.

2015. 05. 21. 16:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sallai R. Benedek, az Országgyűlés fenntarthatófejlődés-bizottságának LMP-s elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy a jövő évi költségvetési javaslat kármentesítésre nem tartalmaz forrásokat, holott a telephely talajvizsgálatakor kiderült: a határértéket százezerszeresen meghaladja a rákkeltő, benzoltartalmú anyagok szintje. Közölte: az előzetes becslések szerint mintegy ötmilliárd forintba kerülhet a környezet rendbetétele itt.

A politikus szerint az országban számos hasonló lerakat lehet, „a környezetügy, a környezetbiztonság csődöt mondott”, a kormányzat csak ott lép, ahol a közvélemény kiköveteli. Bizottságával ezért azt tervezi, hogy körbejárják az ország hasonló telephelyeit, mert szerinte nem ismert, hogy „Százhalombattától Kazincbarcikáig milyen környezetbiztonság valósul meg”, s a tíz éve megszűnt Fővárosi Vegyiművek egyéb lerakatairól is alig tudható valami.

A képviselő elmondta, írásbeli kérdésben is rákérdezett arra, hány hasonló méreganyagraktár van az országban, ás arra is, ki a felelős a közigazgatásban azért, hogy korábban nem kezdeményezték az Illatos úti telep ártalmatlanítását.

Kedden a Miniszterelnökség azt közölte, hogy kilenc hónapon belül az összes hulladékot elszállítják az Illatos úti telephelyről, május végéig pedig elviszik a legveszélyesebbnek ítélt mintegy ezer hordót. Hozzátették: ezzel a kormány megoldja a mérgező terület mintegy tíz éve húzódó tereprendezésének ügyét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.