Marcsika Miamiba szervezte lánya lagziját

Az eseményről videó készült még 2010-ben. Az egyik károsult talált rá egy esküvőszervező cég honlapján.

MNO
2015. 05. 14. 17:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kun-Mediátor-károsultak Facebook-csoportjába töltötték fel a videót, amelyen Dobrai Sándorné, más néven Marcsika látható a lányának rendezett luxusesküvőn. A 2010-ben készült videót már eltávolították a videómegosztóról, azonban itt még meg lehet tekinteni.

A háromperces kisfilmet a Haring Photography nevű, esküvői képekre szakosodott cég honlapja jelentette meg. Az Origo azt írja, hogy a felvételeket Häring Ottó díjnyertes esküvői fotós készítette. Az újság egy utazási irodást is megkeresett, és szerintük a lagzi egymillió forint körüli összegbe kerülhetett. A csalással vádolt asszony csak néhányszor tűnik fel a felvételeken.

A Kun-Mediátornál 10-20 milliárd forint tűnt el. Nyolcszáznál is több a Kun-Mediátor-ügy károsultjainak a száma. A károsultak egy részét képviselő Dobrossy István ügyvéd azt mondta, kezdeményezni fogják a Kun-Mediátor Kft. felszámolását.

A hét elején a Blikk számolt be arról: a becsődölt brókercég károsultjai felháborodtak azon, hogy fagylaltpultot, kemencét, hűtőket árulnak a családi érdekeltségükbe tartozó étteremből a Kun-Mediátor Kft. vezetőjének lányai. A kiárusítást közben felfüggesztették.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.