Mindenki a maga érdekét érvényesítené büdzséügyben

Több mint ötszáz módosító indítványt nyújtottak be a képviselők.

2015. 05. 29. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti javaslatok között van Kósa Lajos Fidesz-alelnöké, aki másfél milliárd forint pluszforrást biztosítana a Nemzeti Sportközpontoknak, ami a 2017-es budapesti vizes-világbajnoksággal függ össze. Azzal ugyanis, hogy Magyarország a 2021-es vb helyett már a 2017-esnek ad otthont, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) felé teljesítendő díjak összegét és dátumát is módosították – írta javaslatában Kósa Lajos, jelezve, hogy így a magyar államnak jövőre mintegy 2,36 milliárd forint a fizetési kötelezettsége, ezért szükséges a plusz másfél milliárd forint a Nemzeti Sportközpontok címre – az áfabevételek terhére.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Szépművészeti Múzeumot és a hozzá tartozó Magyar Nemzeti Galériát 300 milliós, a Budapesti Operettszínházat pedig egymilliárd forintos többletforrásban részesítené. Emellett a fideszes politikus a Liget Budapest projekttel kapcsolatban a Szépművészeti Múzeumnak, a Néprajzi Múzeumnak, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak is csoportosítana át költségvetési forrásokat, mert a Városliget-projekthez kapcsolódó egyes feladatokat közvetlenül az érintett országos múzeumok látják el.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője 300 millió forint átcsoportosítására tett javaslatot, a forrást egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő támogatására szánja. A kereszténydemokrata politikus 80 millió forint támogatást adna a Márton Áron-emlékév programjaihoz is. A fideszes Simon Róbert Balázs és Kara Ákos 4,9 milliárd forintot javasol győri sportlétesítmény-fejlesztésekre a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai
Fesztivál 2017-es megrendezésével összefüggésben. A két kormánypárti politikus atlétikai központot és teniszcentrumot szeretne a városban.

A teljes MSZP-frakció jegyzi azt a javaslatot, amely 285 milliárd forintot biztosítana a közszférában, ezen belül is elsődlegesen a szociális területen, az oktatásban, valamint az egészségügyben dolgozók bérfejlesztésére. A szocialisták további 64 milliárd forintot csoportosítanának át a felsőoktatási dolgozók átfogó bérfejlesztésére, továbbá ebből a keretből növelni kívánják a tornatermek építésére, valamint az MTA-nak szánt forrásokat is. Az MSZP-s képviselők több mint 250 milliárd forinttal növelnék a szociális célú kiadásokat is, ebből családi pótlékra 100 milliárd forintot, rokkantsági és rehabilitációs ellátásra pedig 36 milliárd forintot szánnának.
A szocialista képviselőcsoportból az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó és Korózs Lajos emellett 35 milliárd forintból szociálisbérlakás-építési program elindítását is javasolja, de a szocialisták az M4-es autópálya megépítésére is biztosítanának 50 milliárd forintot a költségvetésben.

Ezek közül Z. Kárpát Dániel egyebek mellett a Miniszterelnökség 100 milliárdos rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretéből 96 milliárd forintot javasol átcsoportosítani lakástámogatásra. Az ellenzéki párt azt is javasolja, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) személyi juttatásainak előirányzata 35 milliárd forinttal emelkedjen, ugyancsak a rendkívüli kormányzati intézkedések keretének terhére.

A javaslatot jegyző Dúró Dóra és Farkas Gergely szerint ugyanis az eredeti törvényjavaslat nem biztosítja a szervezet működését. A két képviselő Szávay Istvánnal közösen az egyetemek, főiskolák személyi juttatásait is emelné 20 milliárd forinttal. A jobbikos Szilágyi György, Lukács László György, Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel, Novák Előd és Rig Lajos a népességfogyásra hivatkozva 3 milliárd forintot venne el a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedéseinek előirányzatából, s azt lombikbébiprogramra fordítaná.

Az LMP-frakció egyik módosító javaslatában 15 milliárd forinttal emelné az egyetemek és főiskolák támogatását, míg az ott dolgozók béremelését további 10 milliárd forintból oldaná meg. Az ellenzéki képviselőcsoport indoklásában kifejtette, ezzel a kezdetinek szánt lépéssel is csak a 2008-as szintre lehetne visszaállítani a felsőoktatás állami támogatását, amelyet hosszabb távon jelentősen tovább kellene növelni.
Az LMP emellett 12 milliárdot csoportosítana át a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élő gyermekek oktatásának javítására, a nemzeti parkoknak pedig 2,3 milliárd forintos kompenzációt adna a földalapú támogatások elvétele miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.