Nem lehet tettetni a szeretetet

A máltaiak Gondviselés Házában csodára már képesek, a lehetetlent még próbálják.

Velkei Tamás
2015. 05. 28. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az autista András a máltaiak áldozatos munkája nélkül talán otthon gubbasztana, céltalanul tengetné napjait. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Keszthelyi Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona 2008-ban nyitotta meg kapuit. Klaczné Tar Ibolya intézményvezető kapta a feladatot, hogy – megfogalmazása szerint – hozzon létre a semmiből valamit.

– A városban akkoriban nem működött hasonló intézmény. Szerencsére az önkormányzat annyiban segített, hogy harminc évre egy forint bérleti díjért biztosított egy ingatlant a szeretetszolgálatnak ebben a korábban óvodaként használt épületben – idézi fel a kezdeteket az intézményvezető. A civil szervezet 46 millió forintért újította fel az ingatlant.

A folyosó falán házi áldás, odébb egy nagy feszület függ. Megtudjuk, hogy több gondozott áll meg keresztet vetni vagy imádkozni előtte. Nagyné Varga Katalin terápiás munkatárs szerint a hit rendkívül fontos szerepet tölt be a gondozottak életében, és különleges hatással van rájuk. Az intézménybe egy héten egyszer hitoktató jár, aki az ismeretek átadása mellett ahhoz is hozzásegíti a napköziseket, hogy mélyebben átéljék hitüket. – Munkatársaim szívből teszik néha nem könnyű dolgukat a máltai jelmondat szellemében: „A hit védelme és a szegények szolgálata” – mondja Klaczné Tar Ibolya.

A napköziben harmincöt 3–60 év közötti fogyatékkal élő tölti idejét reggeltől délutánig. Akad közöttük autista, enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos, mozgássérült és halmozottan sérült. A napköziben számos sors fut össze. Van, akinek szülei nem vettek tudomást arról, hogy gyermekük súlyos autista. Mindezt a gyerek sínylette meg. Egy másik családtól megtudjuk: súlyosan mozgás- és középsúlyos értelmi sérült gyermekük sokkal többet beszél, mint korábban. A szerető közegben rengeteget tanul.

Egy másik ellátott csak betűtáblán képes kommunikálni, mondják, jó a humora. Az utóbbi időben sokat fejlődött, bár mozogni csak segítséggel képes. Mások mellett őt is segítve a máltaiak támogató szolgálata két kisbuszt működtet. Az idejárók a konduktív terápiának és a gyógytornának köszönhetően szépen fejlődnek.

Az épületben található tornaszoba, épp három fiatal gimnasztikázik óriáslabdákkal és buzogányokkal; úgynevezett snouzelen terápiás (vagyis valamennyi érzékszervet egyszerre stimuláló) szoba, amelybe pályázaton nyert pénzből vásároltak vízágyat. Egy fiatal fiú pihen rajta; nyugalma érdekében halk zene szól, a falakat díszítő elemek a Balaton hullámzását imitálják. A csoportszobában zenélnek, énekelnek, kollázst készítenek a napközisek.

A számítógépes helyiségben két asztali gép mellett egy laptop segíti a napközis fiatalok fejlődését. A félmilliós költséget az OTP egyik pályázatán nyerték. A gépeken elsősorban fejlesztőprogramokat (matematika, nyelvek, zene, olvasás) futtatnak, de akad olyan autista is, aki napi politikai híreket olvas az interneten.

Két fejlesztés egészen elképesztő: az egyik a szemmel irányítható egér, a fejegér. Egy monitorba épített kamera beolvassa az asztalhoz ülő arcvonásait, majd ezt követően figyelve a felhasználó mimikáját, szemének mozgását működteti a gépet. Azaz: amerre néz a felhasználó, arra mozgatja a képernyőn a kurzort, ha pedig pislog, azt kattintásként értelmezi a gép. Egy másik, a helyi máltaiak által készített eszköz egy baseballsapkára erősített pálca, amely az izomsorvadásban szenvedő, a kezét nem, de a fejét mozgatni képes beteget segíti, aki a pálca segítségével tudja működtetni a billentyűzetet.

A házzal szemközt található a présház, ahol nevével ellentétben nem bort készítenek, hanem a város közintézményeinek, illetve magánszemélyek PET-palack hulladékát préselik a napközibe járók, olykor még a kerekes székesek is. A bérleti díj kifizetése után fennmaradó összeget kirándulásra fordítja az intézet. Mások munkaterápián gyakorolják a mosodai vasalást, hajtogatást. A máltaiak ugyanis megvették a szomszéd épületet, amelyben 66 millió forintos pályázati forrás segítségével mosodát alakítanak ki, itt hamarosan autisták és megváltozott munkaképességűek fognak dolgozni.

És itt kezdődnek egyben a problémák is. A törvényváltozás ugyanis nem segíti terveiket. Míg korábban az akkreditált munkahelyeken is dolgozhattak fogyatékkal élők, most, ha valahol négy órában foglalkoztatják őket, akkor az ellátó intézmény csak a normatíva negyven százalékát kaphatja meg. Ám ez csak egy a számos nehézség közül. Bár a munkatársak úgy vélik, a Gondviselés mindent elrendez körülöttük, azért Kerczáné Goór Katalin gazdasági ügyintézőtől megtudjuk: ahhoz, hogy céljukat elérjék, vagyis hogy a legjobb életminőséghez segítsék hozzá a fiatalokat, bizony küzdeniük kell. A máltaiak fenntartóként a gondozottak után kevesebb mint ötszázezer forint állami normatívát kapnak évente; a civil szervezet hozzájut még kiegészítő állami támogatáshoz is, amelynek egy része ugyancsak Keszthelyre kerül.

Ugyanakkor egy főre nagyjából 34 ezer forintot fedez az állam, miközben az intézmény önköltsége ennek közel a duplája. A hiányzó évi többmilliós összeg előteremtéséhez más csatornákon keresztül igyekszenek forrást bevonni.

Elfogadnak adományokat (a pénzbeli mellett akad, aki péksüteménnyel, más szikvízzel támogatja a Gondviselés Házát), illetve advent idején az Adni öröm akció keretében tartós élelmiszer felajánlásokat. Emellett rendszeresen pályáznak.

– A csodára már képesek vagyunk, a lehetetlenre még várni kell kicsit – összegez a gazdasági ügyintéző, ám minden idegszálukkal erre törekednek, mert mint az igazgató asszony fogalmaz: akik most vannak náluk, azoknak most van szükségük a magas színvonalú szolgáltatásra. Korlátaikat ugyanakkor elérték: a főállású munkatársak mellett négy közfoglalkoztatott segíti a munkájukat, s tudnának többet is alkalmazni, ám a színvonalas, tartalmas munkából nem engednek, szükségük van a kvalifikált szakemberekre. Nem lehet tettetni a szeretetet, az ellátottak azonnal megérzik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.