Népszavazást kezdeményeznek a nemzeti konzultációról

Pápa Levente, az Együtt politikusa ezt a budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be.

2015. 05. 28. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus úgy fogalmazott: pártjuk véleménye szerint a „nemzeti konzultációnak hívott szenny az nem más, mint egy manipulatív félrevezetés, egy populista, gyűlöletkeltő, hazug, álindokokkal teli kérdőív”.

A Fidesz nem meri vállalni a véleményét, és ezzel az álindokkal próbálja megindokolni a bevándorlásügyben folytatott törvénykezését – tette hozzá. Pápa Levente elmondta, a nemzeti konzultáció 6-12. kérdéseit terjeszti be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), mert ezek azok, amelyek jövendő kormányzati intézkedéseket valószínűsítenek.

Amennyiben az NVB elutasítja a kérdéseket, akkor feketén-fehéren kiderül, hogy ez nem nemzeti konzultáció, hanem „nemzeti inzultáció”, ami csak harag- és gyűlöletkeltésre jó – mondta.

Hozzátette, amennyiben a testület elfogadja a kezdeményezésüket, akkor azt kérik, hogy „álljon bele a Fidesz”, mert itt az ideje, hogy megmutassa „szélsőségesebb a magyar jobboldali szélsőségeseknél, magyarul Jobbikabb a Jobbiknál”, és a kormánypárt kezdjen el kampányolni amellett, hogy a választók egy népszavazáson nyilvánítsák ki a véleményüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.