Orbán ezt látja a Normafáról

Az ingatlanspekulánsokról is szó esett.

2015. 05. 17. 11:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor – miután feleségével, Lévai Anikóval leadta szavazatát a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában – újságíróknak úgy nyilatkozott: igennel szavazott, mert családja álláspontja szerint a Normafa megvédése a feladat.

A kormányfő méltatta Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP) kerületi polgármester munkáját, utalva arra, hogy egyetértés van a kerületben. „Nem könnyű ilyen hangulatot kialakítani, az, hogy ilyen angyali türelemmel, hónapokon keresztül egyeztetve végül is sikerült elérni, hogy nagy ellenzője a területrendezésnek nem maradt, ez egy első osztályú szakmai munka” – értékelt. A miniszterelnök szerint a helyi népszavazás országos üzenete, hogy semmi sem reménytelen.

Itt látszólag összeegyeztethetetlennek tűnő szempontokat kellene összeegyeztetni, vagyis azt, hogy az emberek kényelmesen, jól akarják magukat érezni a Normafánál, szolgáltatásokat akarnak kapni, miközben meg kell őrizni a természetet úgy, hogy az ingatlanspekulánsoknak se essen áldozatul – fejtette ki Orbán Viktor, aki nehéz feladatnak minősítette ezt, és jelezte: reményei szerint a népszavazás igazolja, hogy össze lehet egyeztetni a szempontokat úgy, hogy mindenki jól járjon.

Korábban ugyancsak a zugligeti iskolában adta le szavazatát Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

„Egy Normafánk van, nem szabad elrontani” – kiáltotta világgá március végén a Normafán Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester Áder János államfő társaságában. Hogy kik támogatják és kik ellenzik a Normafa-projektet, arról egy korábbi írásunkban olvashat.

 

A miniszterelnököt kérdezték a Kőbányára tervezett mecsetről is. Azt mondta, Magyarországon sok fizetős, javarészt vallásos külföldi diák van, akik nem tudják hol gyakorolni vallásukat. Ők elég komoly összegeket fizetnek, van olyan vidéki egyetemi város, amelyet jószerivel az arab világból érkező diákok tartanak fönn – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve, hogy hivatalosan még nem tárgyaltak a mecsetről, de foglalkozni kell vele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.